Négy informatikai nagyágyú hivatalosan is elkötelezte magát, hogy segíti az Európai Bizottság gyűlöletbeszéd elleni törekvéseit.

Első körben a Facebook, a Twitter, a YouTube és a Microsoft állt be az EB ma nyilvánosságra hozott magatartási kódexe mögé, amely a kontinensen megjelenő online tartalmak közül igyekszik kiszorítani a jogellenes gyűlöletbeszédnek minősített anyagokat.

Közösségi fertőzés

Věra Jourová a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos szerint a közelmúltbeli terrortámadások miatt is sürgős lépéseket kell tenni a jogellenes online gyűlöletbeszéd visszaszorítására. "A közösségi média sajnálatos módon az egyik olyan eszköz, amelyet a terrorista csoportok a fiatalok radikalizálására, a rasszista csoportok pedig az erőszak és a gyűlölet terjesztésére használnak" - vélekedett a területért felelős biztos.

A kódex betartása ugyan nem jogi kötelezettség, de az azt támogató vállalatoktól az EB elvárja, hogy a jogellenes gyűlöletbeszéd eltávolítására irányuló érvényes bejelentések többségét 24 órán belül felülvizsgálják, és szükség esetén eltávolítsák vagy hozzáférhetetlenné tegyék az ilyen tartalmakat.

Emellett elvárás a hatékony és gyors belső eljárások kialakítása, a területtel foglalkozó személyzet folyamatos képzése, és a megoldások megosztása más iparági szereplőkkel. Szintén kiemelt szerepet kap a civil társadalmi szervezetekkel történő együttműködés, a már korábban létrehozott partnerségek megerősítésére, melynek célja a minél pontosabb monitorozás elérése, illetve hatékony ellenpropaganda-kampányok kidolgozása.

Mindenről mindenkit tájékoztatnak

Fentieken túlmenően az informatikai vállalatok megismertetik felhasználóikkal és tudatosítják azokban a szabályzatuk és közösségi iránymutatásaik alapján nem megengedett tartalmak típusait - áll a kódexben. A bejelentési rendszer egyszerűsítése, standardizálása szintén a kitűzött célok között szerepel.

A cégek azt is vállalták, hogy tájékoztatást adnak a bejelentések benyújtására vonatkozó eljárásról a tagállami hatóságok és az informatikai vállalatok közötti kommunikáció sebességének és hatékonyságának fokozása érdekében. Az információáramlás az egyrészt az informatikai vállalatok, másrészt a tagállamok által kijelölt nemzeti kapcsolattartó pontokon keresztül történik. Ettől azt várják, hogy a tagállamok – és különösen azok bűnüldöző hatóságai – jobban elsajátítsák azokat a módszereket, amelyek segítenek a jogellenes online gyűlöletbeszédet terjesztő vállalkozások felismerésében és bejelentésében.

Az Európai Bizottság a tagállamok bevonásával más érintett platformokat és közösségi médiát üzemeltető vállalatokat is arra ösztönöz, hogy csatlakozzanak a magatartási kódexben meghatározott kötelezettségvállalásokhoz. Továbbá rendszeres konzultációkat is tartanak majd, ahol értékelhetik az eddigi eredményeket, illetve új ötleteket dolgozhatnak ki a gyűlöletbeszéd visszaszorítására.

Piaci hírek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.