A vezető nélkül működő kocsik 2023-ban ötször annyi mérföldet tettek meg az amerikai tagállam újtain, mint egy évvel korábban. Egy tavaly őszi baleset miatt azonban idén valószínűleg csillapodik a tempó.

Múlt hét végén adta ki az önvezető rendszerek közúti teljesítményéről szóló éves jelentését Kalifornia állam közlekedési hatósága. A Department of Motor Vehicles (DMV) összefoglalója azért érdemel különleges figyelmet, mivel ez a terület a világ egyik legintenzívebben használt régiója az autonóm flották tesztelése kapcsán. 

Az összefoglaló szerint 2023-ban összesen közel 9 millió és 70 ezer mérföldet tett meg járműveivel az a több tucat cég, amelyik egedélyt kapott a közutak használatára. Ez nagyjából másfélszeres növekedést jelent egy év alatt, mivel 2022-ben ennél 3,3 millió mérfölddel korábban állt meg a számláló.

A részletes adatokból kiderül, hogy a tavalyi növekedés szinte kizárólag az autonóm közlekedés fejlettebb változatának a teszteléséhez köthető. Vezetőülésben lévő felügyelő nélkül ugyanis közel 3,3 millió mérföldet regisztráltak az autók, ami nagyjából ötszöröse a tavalyelőtti szintnek. A sofőr nélküli tesztkörökön pedig lényegében két nagyvállalathoz köthető: a General Motors tulajdonában lévő Cruise a mérföldek szűk kétharmadát, míg az Alphabet ernyője alatt működő Waymo autói a teljes táv 36 százalékát adták.

A területen azonban a két kiemelkedő szereplő mellett is rengetegen igyekeznek megfelelő pozícióba kerülni addigra, amíg az autonóm közlekedés általánosan elterjedtté válik. Kaliforniában jelenleg 38 cégnek van engedélye autonóm jármű tesztelésére biztonsági vezetővel, közülük hat pedig ezt emberi vezető jelenléte nélkül is megteheti. A Waymo mellett ilyen magasabb szintű pecsétje van az Amazonhoz köthető Zooxnak, a kínai Baidu Apollo elnevezésű projektjének, illetve három kisebb startupnak (Nuru, WeRIde, AutoX).

Derékbe tört karrier

Ami az idei számokat illeti, nehéz lesz tartani a 2023-as tempót. Ennek legfőbb oka egy még tavaly ősszel történt baleset, amelyben társtettes volt a Cruise egyik kocsija. A súlyos személyi sérüléssel járó incidens miatt a DMA villámgyorsan visszavonta a cég kaliforniai működési engedélyét, majd a cég nem csupán Kaliforniában, de az összes más helyen futó tesztprogramját is leállította, hogy újratervezze és biztonságosabbá tegye a folyamatokat. Utóbbit ugyanakkor már lényegesen kevesebb munkatárssal kell elérni, mivel a cég egyfajta keserű karácsonyi meglepetésként még december közepén megvált dolgozói negyedétől.

A Cruise kálváriája felerősítette a robotaxik megjelenését ellenzők hangját, a szabályozó testületeket és politikusokat pedig jóval óvatosabbá tette a további lépések megtételében. A technológia engedélyeztetése és széles körű elfogadtatása mellett ugyanakkor a megoldandó mérnöki problémák összetettsége is lassítja az önvezető flották hódítását. Mindezt jól példázza az Apple esete: a világ egyik leghatalmasabb vállalatánál nagyjából egy évtizede dolgoznak az autós belépőn, de az a legfrissebb pletykák szerint csak egyre távolodik, miközben a korábban kiemelkedőnek álmodott autonóm képességekből is vissza kellett venni.

Piaci hírek

Iráni rakéták fenyegetik a Stargate közel-keleti adatközpontjait

Az adatközpontokat is katonai célpontnak tekintik, az AWS és az Oracle infrastruktúrájának támadását követően a létesítményeket jelölő műholdképeket és újabb fenyegetéseket tettek közzé.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.