Egy első éves egyetemista MI-alapú hírcsatornájára már a legnagyobb japán médiavállalatok is előfizetnek.

A JX Press nevű, 2008-ban alapított médiatechnológiai vállalkozás 24 alkalmazottal működik Tokióban. A cég két alapvető szolgáltatást kezel: az egyik egy előfizetéses breaking news értesítési rendszer, a Fast Alert, a másik pedig egy ingyenes mobil hírcsatorna, a NewsDigest. A JX Press különlegessége, hogy munkatársainak kétharmada nem újságíró, hanem informatikus mérnök, a cég alkalmazásai ennek ellenére megkerülhetetlenné váltak a japán piacon – olyannyira, hogy a nagy médiaszolgáltatók is igénybe veszik a hagyományos csatornáknál (hírügynökségeknél, hivatalos bejelentéseknél) sokszor gyorsabb rendszert.

Nem csak gyorsabb, de ugyanolyan megbízható

A startup és 2008-ban mindössze 19 éves alapítója a légi közlekedéssel kapcsolatos hírekkel kezdte, de a közösségi médiában felbukkanó információk mesterséges intelligenciára épülő vadászatából és szűréséből mára egy teljesen automatizált hírszolgáltató nőtte ki magát. A Bloomberg beszámolója szerint a Fast Alert rendszere a posztok szövegét és képanyagát elemzi, figyelemmel az olyan részletekre is, mint a szöveges állományokban felbukkanó felkiáltójelek. Ezzel nem csak arra képes, hogy elsőként számoljon be a hazai eseményekről, de a nemzetközi hírekkel is gyakran megelőzi a teljes japán médiát.

Ilyen volt a Kim Dzsongun észak-koreai diktátor féltestvére, Kim Dzsongnam elleni 2017-es merénylet, amelyről a NewsDigest olvasói 38 perccel előbb értesülhettek, mint ahogy az megjelent volna a televíziós híradásokban. Természetesen ahhoz, hogy a rendszer megbízhatóan működjön, az MI-nek a kamu híreket is hatékonyan szűrnie kell – erre a JX Press szerint 99 százalékos hatékonysággal képes.

A Bloomberg példaként a 2016 áprilisában, a japán Kumamoto prefektúrában tapasztalt földrengéseket idézi, amelyek során egy állatkertből elszabadult és lakott területen kószáló oroszlánról szóló képek járták be a közösségi médiát. Ekkor is a Fast Alert és a mögötte dolgozó algoritmusok szúrták ki, hogy a képek Dél-Afrikából származnak, vagyis az oroszlánról szóló hírek teljesen alaptalanok.

Felkeltette a nehézsúlyú befektetők figyelmét is

A NewsDigest már a nyolcadik legnépszerűbb alkalmazás a japán felhasználók között az Apple Store megfelelő szekciójában, és bár ingyenes, a hirdetéseken keresztül kétszer annyi bevételt termel a cégnek, mint a Fast Alert. Ez utóbbit viszont a médián belül használja mindenki, és állítólag nagy befektetési alapok érdeklődnek iránta. A JX Press idén januárban arról számolt be, hogy egyetlen év alatt 613 százalékkal növelte forgalmát, és 2021-re tűzte ki a tőzsdei megjelenést.

A Bloomberg az egyik japán tévé képviselőjét idézi, aki szerint a Fast Alert attól a pillanattól alapvető eszköznek számít a csatornánál, hogy 2016 novembere óta elkezdték használni – a hasonlat szerint akkora a különbség, mintha a tévé hirtelen 100 millió új operatőrt szerzett volna magának. Az MI-rendszer által megbízhatónak ítélt forrásokból ráadásul az algoritmusok készítik el a komplett anyagokat, vagyis a gépi intelligencia nem csak az információ felkutatásában és filterezésében segít, hanem gyakorlatilag meg is írja a közzétett cikkeket.

A szolgáltatásban persze nem csak a legnagyobb erősséget, hanem az egyetlen jelentős bizonytalanságot is maguk a közösségimédia-platformok jelentik: legutóbb az Instagram változtatta meg olyan módon a képek felhasználásnak feltételeit, hogy a JX Press kénytelen volt teljes egészében kivonni a képmegosztó hálózatot a kereséseiből. Mindennek ellenére a startup már olyan támogatókat szerzett magának, mint a Nikkei médiabirodalom vagy a Mitsubishi befektetési ága.

Közösség & HR

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.