A The Wall Street Journal értesülései szerint levélben keresték meg a szövetséges országokat és azok távközlési cégeit az ügyben.

Újabb fordulóhoz érkezett az Egyesült Államok hadjárata a Huawei ellen. A The Wall Street Journal (WSJ) bennfentes forrásoktól származó értesülése szerint, amit a világ számos lapja átvett, az USA kormányzati szinten kérte a szövetséges országok kormányait, valamint az ott működő távközlési szolgáltatókat, hogy hálózatfejlesztéseikhez ne használják a Huawei távközlési berendezéseit. A megnevezett ok a kritikus infrastruktúrának minősülő távközlési hálózatok védelme, de sokak szerint ez a Kína és az USA közötti technológiai hidegháború egy újabb csatája.

Általános össztűz a kínai szállítóra?

Az amerikai üzleti lap szerint Európában többek között a németeknek és az olaszoknak is ment ilyen tartalmú levél.

Mint azt közelmúltban írtuk, Európában többek között Németországban erősek a Huawei pozíciói, fontos partnere többek között a Deutsche Telekomnak is. Németországban jövőre már megkezdik az 5G-s hálózatok kiépítéséhez szükséges frekvenciák árverését. Annak ellenére, hogy az új generációs hálózathoz jelenleg a kínai gyártónak van az egyik legfejlettebb és legolcsóbb technológiája, sokan azért lobbiznak a német kormánynál, hogy a biztonsági kockázatok miatt zárják ki a hálózatépítésből a kínai beszállítókat, ahogy azt az USA már évekkel ezelőtt, majd idén például Ausztrália is megtette az 5G-s fejlesztések kapcsán.

Ugyanakkor a német szövetségi kormány álláspontja egyelőre az, hogy a fejlett digitális világban nem megfelelő védelmi mechanizmus az, ha egyes szolgáltatókat kizárnak a közcélú hálózati infrastruktúrákból. A biztonság megteremtésének záloga a németek szerint az, ha a szolgáltatók rendkívül óvatosak a kritikus alkotóelemek alkalmazásával, és a kockázatok értékelésében szorosan együttműködnek a Szövetségi Belügyminisztériummal és a Szövetségi Adatvédelmi Hivatallal.

Pénzt sem sajnálnának céljaik elérésére

A WSJ forrásai azt állítják, hogy komolyan felmerült a kérésnek eleget tevő országok hálózatfejlesztéseinek pénzügyi támogatása is. Az amerikai kormányt ebben mindenekelőtt katonai biztonsági megfontolások vezérlik.

Mind Olaszországban, mind Németországban komoly amerikai és NATO erők állomásoznak. A jelenlétet még erősíteni is tervezik. Az amerikai hadsereg tavasszal írt alá egy előzetes megállapodást a németekkel arról, hogy egy új rakétavédelmi rendszert is telepítenének Németországba.

Az amerikaiak annak ellenére erős biztonsági kockázatnak tartják a Huawei eszközök használatát a kereskedelmi kommunikációs hálózatokban, hogy a kritikus kommunikációhoz egy speciális saját belső hálózatot használnak. Ez azonban csak egy részét fedi le a kommunikációs igényeknek, nagyon sok mindent azonban a nyilvános kereskedelmi hálózatokon bonyolítanak.

De nem csak katonai szempontokat emleget az amerikai kormány. Az USA szerint közvetett hatásként az IoT megoldások egyre elterjedtebb alkalmazása – melynek egyik nagyon fontos eleme az új vezeték nélküli kommunikációs technológiák alkalmazása, a világ feldogozóiparát is egyre jobban kiszolgáltatja a kínai beszállítónak.

A Huawei magabiztos, és tagad minden vádat

A Huawei magabiztos, és úgy tűnik, erre minden oka megvan. A november 20-21-én rendezett londoni Global Mobile Broadband Forumon a Huawei ügyvezető igazgatója és a Huawei carrier üzletágának elnöke, Ryan Ding arról beszélt, eddig huszonkét távközlési szolgáltatóval kötöttek megállapodást kereskedelmi 5G hálózat kiépítésére, és további több mint ötven szolgáltatóval működnek együtt kereskedelmi 5G tesztekben. Ding szerint az 5G hálózatok sokkal gyorsabban el fognak terjedni, mint a korábbi generációk. Ennek oka nem kis részben az, hogy az első felhasználói épp a nagy országok lesznek, amelyek a globális lakosság egyharmadát teszik ki.

A kínai hálózatieszköz-gyártó eddig minden esetben kategorikusan cáfolta, hogy hálózati eszközei biztonsági kockázatot jelentenének. A témával foglalkozó előző cikkünkre az alábbi állásfoglalás érkezett a cég magyar képviseletétől:

"A Huawei visszautasít minden olyan feltételezést, mely szerint veszélyt jelentene a nemzetbiztonságra. A kiberbiztonság mindig is elsődleges fontosságú volt vállalatunk számára, és számos bizonyítottan biztonságos terméket és megoldást nyújtottunk már fogyasztóinknak Németországban és az egész világon. Ennek a példamutató eredménynek köszönhetően vagyunk megbízható partnerei az összes jelentős Európában működő telekommunikációs szolgáltatónak. Az iparági partnerekkel közösen azon dolgozunk, hogy biztonságos és megbízható 5G hálózatokat létesíthessünk."

A kínai vállalat magabiztossága érthető is: jelen pillanatban már a világ egyik legfontosabb gyártójának tekinthető, amely nem csak a hálózati eszközök, hanem a végfelhasználó eszközök piacán is nagyon erős, jelenleg a második legnagyobb okostelefon-gyártó, és 2020-ra a jelenlegi piacvezető Samsungot is le akarják nyomni.

Ami a hálózati eszközöket illeti, a fentebb már említett londoni rendezvényen mutattak be többek között egy könnyű és kis méretű antennamátrix megoldást (Massive MIMO), amelyet úgy terveztek, hogy akár egy erős tájfunban is megbízhatóan működjön. De a cégnek van arra is megoldása, hogy csökkenthessék a szolgáltatók a telepített antennák helyigényét – ezáltal a helyért fizetendő bérleti díjat. A Huawei emellett olyan úgynevezett uplink és downlink szétválasztási (decoupling) megoldást is nyújt, amely egyszerre biztosítja a 4G és az 5G C-sáv lefedettségét.

Mobilitás

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.