Hogyan kerül egy klasszikus IKT-intergátor a gyártóiparba, és milyen ajánlatokat tud adni a magyarországi gyártóipari cégeknek? Kalmár Ákossal, a T-Systems Magyarország nagyvállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettesével, és Tóth P. Péterrel, az ipari üzleti divízió kereskedelmi igazgatójával beszélgettünk az Ipar 4.0 hazai helyzetéről és arról, hogy miben tudja segíteni a trend kibontakozását a T-Systems.
Lépéshátrányból előny
A magyar gyártóipar digitalizációs szint szempontjából szegmentált. A multinacionális gyártó vállalatok hazai üzemei már most a legfejlettebb technológiákkal vesznek részt a magyar gazdaság teljesítményének javításában. Náluk már használatban látjuk az Ipar 4.0 által elérhetővé vált megoldásokat: teljes körűen automatizált gyártósorokat például, ahol robotok dolgoznak minimális emberi beavatkozás mellett. Általánosságban a beszállítóknak azonban még van hova fejlődniük – foglalja össze a hazai helyzetet Kalmár Ákos vezérigazgató-helyettes, hozzátéve, hogy ez sem általános tapasztalat. – Vannak olyan magyar tulajdonú cégek is, amely az iparági elitet képviselik, ha automatizálásról, digitalizációról beszélünk, ilyen például a Gyermelyi Zrt. vagy a Vajda-Papír Kft. tavaly átadott üzemei.
Az Ipar 4.0, a gyártási Lean elvek digitális szemlélete és megvalósítása, ami hozzásegíti a vállalatokat, hogy növekedni tudjanak és költséghatékony, minőségi termékek kerüljenek a felhasználók piacára. A gyártócégek az Ipar 4.0 fogalom alatt éppen ezért olyan komplex és komplett rendszer kialakítását értik, amely a gyártósorról érkező adatokat gyűjtve és feldolgozva teljes vezérlési lehetőséget nyújt a gépi tanulás vagy más technológiákkal, például prediktív analitika segítségével – magyarázza Tóth P. Péter kereskedelmi igazgató. De Magyarországon az igazgató szerint időnként inkább Ipar 3+1-ről kellene beszélni.
A magyar ipar ugyanis bizonyos tekintetben lépéshátrányban van a nyugat-európaihoz képest, ami egy ilyen gyors ütemben fejlődő technológia mellett előny is lehet. Sokkal egyszerűbb ugyanis a legfrissebb technológiákat implementálni, mint bármilyen újítást egy előző generációs technológiához illeszteni. Olyan ez, mint a mobiltechnológia: mivel a 90-es évek közepén Magyarországon fejletlen volt a vezetékes távközlés, az akkor legfejlettebbnek tekinthető mobiltechnológia robbanásszerűen tudott terjedni.
A megoldásszállító felelőssége
Mind a magasan automatizált gyártóvállalatok, mind a kormányzat arra készteti a haza gyártóvállalatokat, hogy lépjenek a digitalizáció útjára. A gyártó sok esetben már előírja a beszállítóinak a minőségi követelmények mellett az alkalmazandó technológiát is – ami sok esetben legalább olyan ösztönző az új technológiák alkalmazására, mint a kormányzati edukáció vagy pályázati források. Ahol lassabb a digitalizáció folyamata ott sem a szándék, sokkal inkább az kompetenciák hiánya miatt ütköznek akadályokba – véli Kalmár Ákos. Kevés olyan szakember van a piacon, aki olyan szinten érti az új technológiákat, hogy bevezetésükben aktívan közre tud működni a tervezéstől a kivitelezésig. Ez növeli az olyan megoldásszállítók felelősségét, mint a T-Systems. A vezérigazgató-helyettes szerint ugyanis megoldásszállítóként az ügyfelek problémáit kell feltárni és azok megoldásához kell optimális technológiát kínálni.
A T-Systems nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ún. domaintudással rendelkezzen. "Ez azt jelenti, hogy képesek vagyunk megérteni, hogy ügyfelünk milyen üzleti környezetben működik, és így hatékony választ tudunk adni arra, hogy milyen módon juthat versenyelőnyhöz a digitalizáció révén." Ennek a tudásnak a birtokában lehet lefordítani a technológiákat megoldásokra. A T-Systemnek integrátori szakértelme révén nagy gyakorlata van az integrált rendszerek üzemeltetésében, a rendszeren belüli diszkrepanciák kezelésében és a finomhangolásban. Ez fontos, hiszen az Ipar 4.0-s gyártási folyamatok látható szintje mögött rendkívül komplex, integrált rendszer működik – mondja Kalmár Ákos. "Ez a munka inkább egyfajta lean-menedzsment. Ma már sok esetben nem konkrét megrendelésre dolgozunk, hanem közösen a gyártóvállalatokkal, a napi működést támogatva segítünk hatékonyabbá szervezni a gyártási folyamatokat." Ehhez a T-Systemsnek is felkészültnek kell lennie az adott ágazat sajátosságaiból a gyártástechnológiától a logisztikáig, amit iparági mérnöki szakértelemmel is támogatnak.
Kézzelfogható sikerek
Az ügyfeleinkkel való együtt gondolkodás konkrét termékeket eredményez – teszi hozzá Tóth P. Péter. Ezeket a T-Systems innovációs csapata fejleszti szakmai és piackutatások alapján, saját forrásból. Az egyik legfrissebb a Tracker nevű megoldás, amely egy gyár bármely eszközét– sőt GPRD-kompatibilis lévén személyeket is – képes valós időben nyomon követni és vizualizálni, melynek köszönhetően egyszerűen optimalizálható az anyagfelhasználás vagy az eszközhasználat.
A Flex sikeres magyarországi pilotja után a megoldás iránt több hazai és nemzetközi gyártóvállalattól is nagy az érdeklődés és várhatóan több cég is bevezeti idén.
Kalmár Ákos vezérigazgató-helyettes, T-Systems Magyarország
Ugyanez a csapat készítette a Kitchen Budapesttel, a T-Systems innovációs laborjával együttműködésben a Kanári nevű, megváltozott munkaképességűeket segítő okosóra-alkalmazást, melyre komoly nemzetközi érdeklődés mutatkozik. Az elnevezés a bányászatból származik, a bányászoknak egykor ugyanis kanári jelezte, hogy van-e elegendő oxigén a munkavégzéshez tárnában. Az applikáció tűzriadó esetén vagy más veszélyes helyzet felmerülése esetén jelez a viselőjének, illetve katasztrófa esetén a mentést is segíti lokációs szolgáltatásával.
Komoly eredményekre számít a vállalat attól a gyártásközeli megoldástól, ami IoT eszközökből és PLC-kből gyűjtött adatok és ehhez társított üzleti intelligencia segítségével optimalizálni tudja a gyártási folyamatot, és menedzselni képes a nem tervezett karbantartásokat.
Ez csak néhány megoldás abból a megszámlálhatatlanból, amit a technológia lehetővé tesz számunkra, és még csak most érkezik az 5G forradalma, ami hatalmas robbanást hoz majd a gyártóegységeknek. A T-Systems jelenleg a BorgWarner autóipari alkatrészgyártó oroszlányi üzemében teszteli az ún. 5G Campus hálózatot gyártási folyamatban lévő eszközök irányítására. A Deutsche Telekom két 5G Campus pilotprogramjának egyikeként indulhatott el februárban Magyarországon a tesztelés, ami teljesen új alapokra helyezi a gyártóvállalatoknál a hálózatról való gondolkodást.
"Magyarország a gyártóvállalatok és beszállítóik tekintetében egyértelműen egy dinamikusan fejlődő piac, ehhez pedig mi termékportfóliónkkal, az ügyfelekkel közösen fejlesztett megoldásokkal és az egyre értékesebbé váló humán szaktudással rugalmasan alkalmazkodunk" – összegezi a vállalat törekvéseit Kalmár Ákos.
Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel
Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak