Az Új Magyar Fejlesztési Terv keretében a debreceni, a szegedi és a pécsi egyetem is szuperszámítógéppel bővítheti gépparkját. Az összesen 4,2 milliárdos beruházást a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) igazgatója jelentette be a debreceni Networkshop 2010 informatikai konferencia sajtótájékoztatóján.
Hirdetés
 

A projekt részleteivel kapcsolatban Nagy Miklós, az NIIFI igazgatója elmondta, hogy a három éve tartó fejlesztés három alapvető területre bontható. Adathálózati fejlesztésre 2,2 milliárd, szuperszámítógépekre 1,1 milliárd, videokonferencia-megoldásokra pedig 0,9 milliárd forint költhető.

Magáról a nagyteljesítményű számítógépről konkrét adatokkal nem tudott szolgálni az igazgató, mert mint kifejtette, az eszközök paraméterei folyamatosan változnak, és a hozzávetőlegesen két hónap múlva megvalósuló tényleges beszerzésig is növekedhet a keretösszegből elérhető maximális kapacitás.

A bejelentésnek helyt adó Networkshop konferenciát idén 19. alkalommal rendezik meg. A rendezvényen elsősorban a hazai kutatási, felsőoktatási, valamint közgyűjteményi közösségek és az informatikai szektor szereplői cserélnek tapasztalatokat az ágazatban rejlő informatikai lehetőségekről.

Zombory László professzor, az eseményt szervező HUNGARNET Egyesület elnöke közölte: a konferencia mind a kutatási, oktatási, közgyűjteményi információs infrastruktúra fejlesztése, nemzetközi kapcsolatai és versenyképessége, mind pedig a hazai általános informatikai fejlődés és kultúra szempontjából meghatározó jelentőségű eseménye az informatikai szakmai közéletnek. Az egyesület négy éve alapított díját az idén Nagy Miklós, a NIIFI igazgatója és Pásztor Miklós, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem informatikusa kapta.

Mélyrepülésben a magyar vállalatok innovációs aktivitása

A K&H legutóbbi innovációs indexe alapján a hazai cégek rendkívül óvatosak, és egyre kevesebb erőforrást fordítanak új termékek, szolgáltatások és digitális megoldások fejlesztésére, ami hosszú távon versenyképességi problémákkal járhat.
 

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT A PROJEKTMENEDZSMENTRŐL TUDNI KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, hibrid működésről, elosztott csapatokról, kulturális gapek kezeléséről. Exkluzív információk képzésekről, munkaerőpiacról, kereseti és karrierlehetőségekről.

2025.03.18. Symbol Budapest

RÉSZLETEK »

Nem csak technológiai, hanem kulturális változást is jelent az átállás – többek között erre is tekintettel kell lenni az obszervabilitás széleskörű alkalmazása során.

a melléklet támogatója a Dynatrace

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.