A hollywoodi színészek és a játékkészítő stúdiók képviselői közel álltak a megállapodáshoz, ám a generatív algoritmusok jelentette problémákat egyelőre nem sikerült megnyugtatóan rendezni.

Teljesen megfeneklettek a tárgyalások a nagy videójáték-kiadók és a játékokhoz hangjukat (és néha arcukat) kölcsönző hollywoodi színészek között. Bár az immár másfél éve húzódó egyeztetések során számos fontos kérdésben (bérek, munkahelyi körülmények stb.) sikerült megállapodni, a művészek érdekvédelmét ellátó Sag-Aftra sztrájkot hirdetett a mesterséges intelligencia jelentette aggályok nem megfelelő kezelése miatt.

Az előadók elsősorban azért aggódnak, mert a generatív algoritmusok fejlődése immár lehetővé teszi a játékfejlesztőknek, hogy reprodukálják a színészek hangját és megjelenését, miközben az érintettek nem kapnak ezért "tisztességes kompenzációt". Az összesen több mint 2500 színészt képviselő Sag-Aftra ezért "egyértelmű és végrehajtható" megfogalmazást szeretne kicsikarni a stúdióktól, amely garantálná, hogy tagjait nem érheti sérelem az MI etikátlan felhasználása miatt.

Az asztal másik oldalán olyan komoly szereplőket találni, mint az Activision, a Warner Bros és a Walt Disney. A játékipari szervezeteket képviselő szóvivő a fejlemény kapcsán csalódottságának adott hangot, mivel álláspontja szerint az összesen 10 kiadót tömörítő csoport maximális rugalmasságot mutatott a kérdés megnyugtató kezelésére.

Konfliktusos múlt

A történtek már csak azért sem tekinthetők meglepetésnek, mivel a Sag-Aftra már tavaly szeptemberben belengette a sztrájk lehetőségét. A fenyegetést azonban mindezidáig nem követték tettek, mivel a felek az elmúlt időszakban folyamatos tárgyalásban voltak.

A történet és annak kiváltó oka nagyon hasonlít azokhoz az érdekérvényesítő akciókhoz, amit tavaly tartottak az amerikai filmiparnak dolgozó írók és szinészek (utóbbit szintén a Sag-Aftra szervezte). A több hónapig tartó sztrájk végül 1 milliárd dollárnyi plusz javadalmazáshoz és extra garanciákhoz juttatta a tv- és filmművészeket, miközben a kaliforniai gazdaságnak becslések szerint 6,5 milliárd dollárnyi kárt okozott.

Közösség & HR

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.