Redmond megunta, hogy a sajtóban sorra jöttek ki a bennfentes információk hamarosan debütáló, kompakt játékgépéről. Itt vannak az immár hivatalos adatok.

Több évre nyúlik vissza a találgatás azzal kapcsolatban, milyen új taggal szeretné kibővíteni az Xbox konzolcsalád portfólióját a Microsoft. Augusztusban aztán egy csomagolás "buktatta le" a céget, amiből világossá vált, hogy valóban érkezik egy kompakt változat, méghozza Xbox Series S néven. A hét elején egy újabb, egészen konkrét adatokat tartalmazó szivárogtatási hullámot követően aztán a gyártó végül megunta a pletykálkodást.

 

 

Amint a fenti Twitter-bejegyzésből kiderül, azért a cég olyan nagyon nem árasztotta el hivatalos információkkal az érdeklődőket. Annyi bizonyos, hogy valóban Series S név alatt érkezik majd a gép, amelyért csak 299 dollárt kell fizetni, mégis új generációs játékélménnyel csábít. A Microsoft a legkisebb Xboxszal kapcsolatban hamarosan újabb részleteket ígért.

Ezt tudni eddig

További hivatalos tájékoztatás nélkül is egyértelmű, hogy a termék nagyjából harmadakkora, mint egy "rendes" Xbox, ami sok nappaliban komoly előny is lehet, hiszen így kényelmesebben elférnek egymás mellett, alatt a különböző szórakoztatóelektronikai eszközök.

A bennfentesek azt is tudni vélik, hogy a kisebb változat a szintén idénre várt Series X sok belső elemét tartalmazza, de valamivel kisebb teljesítményű CPU és grafikuscsip dolgozhat majd benne. Természetesen a méretből eredően az Series S-ben nem lesz lemezes meghajtó. A két kontrollernél alig nagyobb minikonzol legmeghatározóbb külső jegyét az óriási szellőzőnyílás adja, amely mögött minden bizonnyal egy hasonlóan termetes ventilátor igyekszik majd megfelelő hőmérsékleten tartani a rendszer elektronikus elemeit.

Bár a Microsoft ezt még nem erősítette meg, a debütálási dátumról is megjelentek már tippek. Ezek szerint november 10-én indul az értékesítés. Aki nem akar/tud 300 dollárt sem kifizetni a gépért, annak több régióban lehetősége lesz az Xbox All Access programon keresztül megszerezni a Series S-t. Ez a két éve, elsőként az USA-ban bevezetett konstrukció tulajdonképpen egy kamatmentes részletfizetésnek fogható fel, ahol a "bérlő" nem csak a gépet kapja meg, de két évre előfizetővé válik az online játékot biztosító Xbox Live Goldra, illetve az Xbox Game Passt is eléri vele, amellyel több mint száz játékhoz lehet hozzáférni. A minden egyben előfizetés 25 dollárba kerül majd, és az ügyfél két év után teljes jogú tulajdonossá válik.

Ami a nagyobb testvért illeti, a Series X 499 dolláros áron kerülhet boltokva, az All Access konstrukciót pedig 35 dollárért kínálja majd hozzá Redmond.

Konzumer tech

160 millió dolláros szuperszámítógépet rendelt az EU

A rendszert a HPE szállíthatja le és a tervek szerint Finnországban áll munkába. Ha sietnek vele, ez lehet a világ aktuálisan legerősebb szuperszámítógépe.
 
Hirdetés

Van olyan tanácsadó, aki pénzt hoz?!

Pedig külső szemlélőként csak annyit mutat meg, hogy miből van hiány és miből van fölösleg. Ám ha szoftverlicencekről van szó, ez százmilliókat is érhet – megtakarításban.

Elvben mindenki egyetért azzal, hogy egy vállalat informatikája optimális méretű és működésű kell legyen. A helyes arányok megtalálása azonban nehéz, különösen a szoftvereknél.

a melléklet támogatója az IPR-Insights

Nem általában a távmunkáé, hanem a mostani tipikus távmunka-helyzeteké. A szervezetek arra nem voltak felkészülve, hogy mindenki otthonról dolgozik.

Alapjaiban kell megújítani a biztonságról kialakított felfogásunkat

Tavaly január végétől megszűnt a Java SE 8 ingyenes frissítése, és a Java SE 11 sem használható ingyenesen üzleti célra. Tanácsok azoknak, akik még nem találtak megoldást. Hegedüs Tamás (IPR-Insights) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.