A két amerikai technológiai óriással egyszer már próbálkoztak a német és spanyol médiacégek, az egyiknek még idő előtti teljes kapituláció, a másiknak a spanyol nyelvű Google News bezárása lett a vége. Úgy tűnik azonban a fiaskók után sem adják fel az európai kiadók. Ha törik, ha szakad, pénzt akarnak kapni azért, hogy exkluzív tartalmaik másodközlésben megjelennek a különféle hírszemléző és tartalomaggregátor oldalakon is. Ebben a konstrukcióban a két legfontosabb fizetővendég jelenleg a Facebook és a Google lenne.

Egységfrontba tömörülnek

Céljaik elérésére az elmúlt hónapokban egységfrontot alkottak az európai kiadók, hogy egyesült erővel vegyék fel a harcot a digitális duopólium ellen. A Business Insider értesülése szerint három konzorcium áll a Brüsszelnek benyújtott javaslat mögött.

A Juno projektbe a The Daily Mirror, a The Telegraph, a The Guardian, a The Sun, a The Daily Mail és a  Metro, valamint a Daily Express és a Daily Star tulajdonosai szálltak be augusztus elején.

Ennél valamivel korábbra, júniusra datálódik a német konzorcium létrejötte, ebben az Axel Springer, és a Der Spiegelt kiadó Gruner + Jahr, a Bertelsmann csoport és más kiadók vesznek részt. A csapat Németország 10 legnagyobb kiadójából nyolcat képvisel.

Pangea szövetségnek hívja magát a tavaly márciusban gründolt konzorcium, amelyben alapítóként olyan nagy nevek találhatók, mint a The Guardian, a Reuters, a Financial Times, utóbbi a transzatlanti baráttal, a CNN-nel együtt, sőt később az Economist is csatlalkozott hozzájuk.

Félszáz éves védelmet akarnak

A licendíj fizetési kötelezettséget előíró javaslatuk nem kispályás, a kiadók egyenesen 50 évre szóló szerzői jogokat akarnak. Az elképzelés már Brüsszelben van, ahol az uniós miniszterek inkább hűtenék a kedélyeket, szerintük a gyorsan avuló tartalmakra tekintettel a jogvédelem legfeljebb egy-öt év közötti időtartamra szóljon.

A médiakiadók a különféle videoplatformokat a YouTube mellett például a Vimeót és a Dailymotiont is köteleznék arra, hogy osszák meg bevételeiket mindazokkal, akik az oldalaikra anyagot töltenek fel, legyenek azok akár hétköznapi emberek. (Erre egyébként az éles verseny miatt maguktól is rákényszerülnek a szolgáltatók.)

Az Európai Bizottság előtt lévő javaslat egyben azt a kényes kérdést is feszegeti, hogy igazából kié a tényleges hatalom a kiadó-platform kapcsolatban. Vajon a tartalomgazda kiadóké, amelyek ily módon népszerűsítik a platformokat, vagy a platformoké, amelyek masszív olvasói tömege ezen a módon éri el a kiadók oldalait?

Veszedelmes ellenfelek

A válasz többek szerint nyilvánvalóan az utóbbiaknak kedvező, amin nincs is mit csodálkozni, miután a két technológiai mamut mára valóban hatalmas befolyásra tett szert a digitális világban. Lényegében a globális online reklámpiac (Kínát kivéve) tavalyi növekedésének minden százalékpontja a két társaságnál landolt – állítja a Pivotal Research elemzője az Economist hetilapban. Az idei év első negyedévében pedig a Facebook és a Google zsebébe vándorolt a világ online reklámbevételének a 85 százaléka – ezt a Morgan Stanley szakértője mondta a Times magazinnak. A két társaság digitális világban meglévő dominanciáját erősíti, hogy tulajdonosként ugyancsak ott vannak az internet tíz legmeghatározóbb keresőjében is.

Ezek ismeretében meglehetősen veszélyes játéknak tűnik tartalomhoz kötődő licencdíjakkal fenyegetni a Google-t és a Facebookot. A konszenzusra törekvés helyett a technológiai óriások azonnal leállíthatják látogatóik továbbirányítását a kiadói oldalak felé. Ez pedig komoly érvágás lehet utóbbiaknak, mivel mint az az egyik legutóbbi nemzetközi felmérésből is kiderül, a médiacégek forgalmának átlag 40 százaléka az említett két vállalat hálózatáról érkezik.

Arra, hogy a Google és a Facebook milyen eredményesen szállt már eddig is szembe a médiacégekkel több példa is van a múltból. A Google már említett németországi és spanyolországi válasz lépése mellett a legnagyobb közösségi oldal gazdája is megtette a magáét. A Facebook fokozatosan változtat kiválasztási algoritmusán, ami tendenciózusan a céges posztok megjelenési esélyét rontja, ezzel ma már az organikus (azaz nem fizetős) elérés hatékonysága szinte a nullára csökkent. Azzal pedig, hogy bevezette az azonnal elinduló videókat, leértékeli a szöveges tartalmakat és arra készteti a kiadókat, hogy ők is inkább a drágább videós produkciókat gyártsák.

Együttműködni nem kell félnetek jó lesz

Azért van pozitív példa is a tartalomaggregátorok és a kiadóvállalatok közötti kapcsolatra. Ebben legutóbb épp a Facebook volt a kezdeményező, de az együttműködés ezen formájában mindkét oldal lelkesnek tűnik. Nagyjából egy éve indult el az Instant Articles, többek között olyan médiapartnerek bevonásával, mint a BBC, a National Geographic, vagy éppen a BuzzFeed.

A megoldás egy különleges felületet biztosít a tartalomgyártóknak, amelyet a felhasználók a mobil alkalmazásban is azonnal meg tudnak nyitni. A cikkeket interaktív elemekkel, azonnal induló videókkal, forgatható térképekkel lehet színesíteni, és a korábbi megoldásoknál sokkal gyorsabban letöltődnek.

Ez a látszólagos szimbiózis azonban veszélyeket rejt magában. A közösségi oldal ugyanis eddig már bizonyította, hogy a felhasználói érdekekre hivatkozva gond nélkül és meglehetősen sűrűn szabja át mind a céges oldalak felületét, mind az elérést befolyásoló játékszabályokat. Az egyoldalú függőségből eredő kockázati tényező pedig nem hogy nem tűnik el, de még erősödni is fog azoknál a vállalatoknál, akik partnerként beszállnak az Instant Articles szolgáltatásba.