Az amerikai PC-gyártó minden bizonnyal a geopolitikai feszültségek miatt érzi biztonságosabbnak, ha Kínán kívül is bőséges kapacitással rendelkezik.

Az agilitás és a rugalmasság, valamint az ügyfelekhez minél közelebb kerülő gyártóüzemek fontosságát hangsúlyozza az a blogbejegyzés, amelyet a HP ellátási láncért felelős vezetője jegyez. Ernest Nicolas kiemeli, hogy az amerikai technológiai nagyvállalatnál első számú szempont a vásárlók lehető legmagasabb szintű kiszolgálása, ehhez pedig szükségessé vált a korábbi struktúra, logisztikai és beszállító rendszer finomhangolása, újratervezése.

A már korábban megkezdett folyamat a projekt felelőse szerint jól halad, a HP többek között thaiföldi és mexikói üzemekkel diverzifikált, de bővült az indiai részleg termelési kapacitása is. Mindez közelebb hozta a céget egy olyan ellátási lánc létrehozásához, "amely megfelel a mai igényeknek, miközben felkészült a holnap kihívásaira".

Kínai csavar

A HP blogbejegyzése a kínai részleget "az egyik legfontosabb gyártási, mérnöki és innovációs központnak" titulálja, valamint hangsúlyozza, hogy ez "ezután is így lesz". Ugyanakkor az a hivatalos sorok között olvasva is teljesen világosnak tűnik, hogy a PC-gyártó szeretne lazítani a távol-keleti országgal jelenleg fennálló szoros kapcsolatán – amit például a Kína és az USA között meglévő feszültség és a Tajvani-szoros jelentette geopolitikai kockázat táplálhat.

Magának az írásnak a publikálása sem lehet független attól, hogy a Nikkei egy nappal korábban számolt be arról, hogy a vállalat a személyi számítógépes gyártási volumen több mint felét szeretné Kínán kívül látni. A már említett geopolitikai rizikót azzal is enyhítenék, hogy Szingapúrban egy új tervezőközpontot hoznának létre, ami szükség esetén kiválthatná a jelenleg Tajvanon működő hasonló létesítményt.

A túl nagy kínai kitettség általános problémaként került terítékre a közelmúltban a technológiai szektorban, de mindez hatványozottan igaz a PC-gyártók esetében, melyek mélyen beágyazódtak a kínai beszállítói iparba. A Dell és a HP például 2021-ben együttesen több mint 133 millió notebookot és asztali számítógépet gyártott, és ezek többségét két kínai városban, Csungkingban és Kunshanban szerelték össze – jobbára Kínában gyártott alkatrészekből.

A változó világ azonban olyan radikális lépésekre kényszeríti a cégeket, mint amilyen a Dell tavalyi húzasa volt, miszerint nagyon rövid határidővel megszabadul az összes kínai gyártású csiptől. Egy másik amerikai óriás, az Apple sem tétlenkedik, mivel már évek óta szórja szét a korábban Kínában koncentrálódó gyártási kapacitásait Indiától Vietnámig.

Piaci hírek

Hamarosan nyílik az első teljesen robotizált hotel

Az egyedülállóként beharangozott kezdeményezés Kínában valósul meg. Az egyetlen emberi alkalmazott nélkül folyamatosan működő 44 szobás szálloda részlegesen már idén kinyithat Sencsenben.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.