A Reuters értesülése szerint az amerikai kereskedelmi minisztérium heteken belül élesítheti a rendeletet.

Készül az USA kereskedelmi minisztériumában az a határozattervezet, amely kitiltaná az autonóm és hálózatba kapcsolt járművekhez fejlesztett kínai szoftvereket az Amerikában használt önvezetős ökoszisztémákból. A Reuters értesülései szerint heteken belül kiadhatják a rendeletet. A tiltás a 3. vagy annál magasabb szintű autonómiával bíró járművekre vonatkozna. Ez az önvezetésnek egy meglehetősen magas foka, amelynél bizonyos feltételek érvényesülése esetén az autót időlegesen "magára hagyhatná" a vezetője.

A terv szerint az autógyártóknak, illetve beszállítóiknak igazolniuk kellene, hogy az általuk használt kulcsfontosságú szoftverelemeket nem Kínában fejlesztették. Ha a rendelet valóban életben lép, az azt is jelentené, hogy az amerikai utakon tesztelni sem lehet majd kínai vállalatok gyártotta autonóm járműveket. Emellett van a csőben egy másik rendelet is, amely azokat a kínai járműveket is kitiltaná az amerikai piacról, amelybe fejlett vezeték nélküli kommunikációra képes modult szereltek.

A Biden-adminisztráció korábban sem titkolta, hogy szigorításra készül ezen a piacon. A kereskedelmi minisztérium a múlt hónapban általánosságban már közölte: augusztusban tervez kiadni egy rendeletet, amely a fokozott nemzetbiztonsági kockázatok miatt korlátozza azoknak a csatlakoztatott járművekben használt szoftvereknek az amerikai használatát, melyeket ellenségesnek tekintett országokban fejlesztettek.

A minisztérium a Reutersnek azt nyilatkozta, hogy a most készülő rendeletben egyrészt a konkretizálni fogják azokat a rendszereket, melyekre a tiltás vonatkozik, másrészt az ipar szereplői előzetesen véleményezhetik is a javaslatot.

Az első egyeztetési kör, amelybe az iparág szereplői mellett többek között az Európai Unió, az Egyesült Királyság, Németország, Spanyolország, India, Japán és Dél-Koreai kormányának illetékeseit is bevonták, meg is történt a múlt héten.

A kínai fejlesztők is szeretik Kaliforniát

A kínai telekommunikációs technológiákról évek óta az a nyugati hatóságok álláspontja, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek (lásd a 2019 óta tartó, még Donald Trump elnöksége alatt kezdődött Huawei-saga legújabb, németországi fordulóját). A kommunikációs hálózatokban szorosan integrálódó, ráadásul környezetükről és a szállított utasokról folyamatosan adatokat gyűjtő connected car technológiák kockázataival kapcsolatban azonban csak idén tavasszal indítottak vizsgálatot elnöki utasításra.

Akkor ezt sokan alig burkolt protekcionizmusnak értékelték, amely az amerikai autópiacot hivatott megvédeni az egyre erősödő kínai konkurenciával szemben. A kínai cégek ugyanis egyre erősebb pozíciókat szereznek az amerikai piacon mind az értékesítésben, mind az önvezetés fejlesztésében. 2021 decembere és 2022 novembere között önvezetős cégeik például több mint 450 ezer mérföldnyi tesztutat tettek meg Kaliforniában.

A washingtoni nagykövetség egyelőre nem reagált a hírre, de ilyen esetben Peking rendre felszólítja az USA-t, hogy tartsa be a piacgazdaság játékszabályait, a tisztességes verseny elveit. Tavasszal, a vizsgálat megkezdésekor például Kína washingtoni nagykövete azt nyilatkozta, hogy a vizsgálat motivációja egyértelműen diszkriminatív. Az USA fél a sikeres kínai autógyártóktól, amelyek kiemelkedő innovációs képességeiknek köszönhetően emelkednek ki a piaci versenyben.

Piaci hírek

Iráni rakéták fenyegetik a Stargate közel-keleti adatközpontjait

Az adatközpontokat is katonai célpontnak tekintik, az AWS és az Oracle infrastruktúrájának támadását követően a létesítményeket jelölő műholdképeket és újabb fenyegetéseket tettek közzé.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.