A connected car lényege ugyanis, hogy adatot gyűjt mindenhol, mindig, mindenről. A kezdetektől tudott volt, hogy ennek kockázatai is lehetnek.
Hirdetés
 

Felébredtek az amerikai hatóságok: elnöki utasításra vizsgálatot indítottak, hogy jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot a kínai járműimport. Ha a vizsgálat talál ilyen kockázatokat, akkor Washington korlátozhatja a connected car technológiákat alkalmazó kínai járművek amerikai behozatalát.

Az indok: ezek a járművek nagy mennyiségű érzékeny adatot gyűjtenek vezetőikről, utasaikról, kameráikat és szenzoraikkal pedig részletes információkat képesek rögzíteni az amerikai infrastruktúráról. A távoli hozzáférés pedig a kínai hatóságoknak akár közvetlen beavatkozási lehetőséget is biztosíthat.

Az ügyben Joe Biden elnök is megszólalt. Szerinte Kína eltökélt szándéka, hogy uralja az autópiac jövőjét, többek között tisztességtelen gyakorlatok alkalmazásával, eláraszthatja az amerikai piacot a járműveivel, ami kockázatot jelent az USA nemzetbiztonságára, nyilatkozta az elnök. Miért kellene akkor megengedni, hogy a Kínából származó, összekapcsolt járművek biztosítékok nélkül működhessenek az USA-ban? – tette fel a (nyilvánvalóan költői) kérdést.

Inkább piacvédő intézkedésnek tűnik

A Fehér Ház közleménye emellett arra hivatkozik, hogy a kínai hatóságok szintén korlátozásokat alkalmaznak az importált járművekre. Például ilyen hálózatba kapcsolt járművek csak akkor működhetnek Kínában, ha kizárólag kínai szoftver fut rajtuk, és csak kínai cégek kezelik a gyűjtött adatokat. Sőt: Teslákkal nem lehet parkolni például katonai létesítmények közelében, mert a hatóságok attól félnek, hogy az autó adatokat gyűjt a kameráival. Katonák, egyes érzékenyebb kormányzati szervek és állami vállalatok dolgozói nem is járhatnak munkába Teslával.

Gina Raimondo kereskedelmi miniszter szerint a vizsgálat időben érkezik. Az USA ugyanis még azelőtt megteszi a szükséges lépéseket, "mielőtt a kínai gyártású járművek széles körben elterjednének az Egyesült Államokban".

Miközben a politikusok a biztonsági vonatkozásokat hangsúlyozzák, valójában Washingtont inkább a jól árazott kínai elektromos autók dömpingje aggasztja, amely egyre jelentősebb konkurenciát teremt az amerikai autóiparnak, tudta meg a Financial Times washingtoni forrásokból. A tegnap elrendelt vizsgálat mögött közvetlenül valóban lehetnek nemzetbiztonsági megfontolások, mondta a lap egyik forrása, de nem lehet elmenni a mellett sem, hogy az intézkedés illeszkedik az amerikai autóipar megerősítését célzó törekvésekbe.

Mi lesz, ha találnak valamit?

Kína washingtoni nagykövete mindenesetre tiltakozott: álláspontja szerint a vizsgálat motivációja egyértelműen diszkriminatív, mert az USA háromszor annyi autót exportál Kínába, mint Kína az USA-ba. Egyben reményét fejezte ki, hogy erre az amerikai kormány is rájön, és leállítja a vizsgálatot. A kínai külügy szintén reagált Biden mondataira: a kínai autógyártók nem azért sikeresek, mert tisztességtelen eszközöket használnak, hanem mert innovatívak.

Az USA-ban még alacsony a kínai gyártók jelenléte. A Financial Times adatai szerint például 2023-ban a Kínából érkező autóknak a harmada Sanghajban gyártott Tesla volt. A kínai gyártók egyelőre nem is nagyon igyekeznek az USA-ba – bár a Szegeden is gyárat építő BYD már keresi mexikói gyárának az ideális helyszínt –, mert fő piacuk Délkelet-Ázsia, a Közel-Kelet és Európa. De bárhol jelennek is meg, azonnal komoly konkurenciát teremtenek. Egy BYD Dolphin Mini például, amit most vezetnek be a mexikói piacon, feleannyiba kerül, mint egy olcsóbb Tesla.

Azt egyelőre nem tudni, mi lesz a következő lépés. Egyes információk szerint nem született döntés a kínai gyártmányú csatlakoztatott járművek behozatalának a korlátozásáról vagy tilalmáról. Ha a vizsgálat során azonosítanak is kockázatokat, a korlátozások nem az autókra, hanem az autókban alkalmazható technológiákra vonatkoznak majd. Egy másik forrás viszont azt állította a Financial Timesnak, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium széles körű felhatalmazást kapott, és akár le is tilthatja bizonyos autók behozatalát.

(Illusztráció: a BYD Atto műszerfala. Forrás: BYD)

Piaci hírek

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.