A titkosított üzenetküldő alkalmazásokat fejlesztő Silent Circle 30 millió dollárt kapott magánbefektetőktől és a Cain Capital befektetési alaptól. A pénzt elsősorban arra fordítaná a cég, hogy felgyorsítsa a növekedését, valamint hogy tovább tudja fejleszteni a biztonságos telefonlását lehetővé tevő Blackphone-ját. A spanyol Geekphone-nal és a PGP-t kidolgozó Phil Zimmermann által alapított svájci SGP Technologies-zal közösen fejlesztett, lehallgatásbiztos telefon, amit az idei Mobile World Congressen mutattak be, várhatóan júniusban kerülnek forgalomba.
A forrásbevonással egyidejűleg a cég vezetése is átalakult. A cég tanácsadó testületébe került az egyik befektető, Ross Perot Jr., valamint Peter Bonfield, aki 1996 és 2002 között a British Telekom vezérigazgatói pozícióját is betöltötte. A cég alelnöke Anurag Jain lett, aki 2003 és 2011 között irányította a Dell szolgáltatási üzletágát alelnőkként.
Svájcban biztonságosabb
A cég a befektetést hírül adó közleményében azt is bejelentette, hogy a karibi Navis szigetéről áthelyezi székhelyét Svájcba. A cég irodái azonban továbbra is megmaradnak Washingtonban és Londonban, és nem érinti a kanadai és svájci adatközpontjukat sem. A cég a döntést a székhelyváltást azzal magyarázza, hogy Svájc ideális környezetet biztosít a továbbfejlődéshez. Vic Hyder, a Silent Circle egyik vezetője úgy fogalmazott, hogy székhely-választásnál szerepet játszott a szigorú svájci adatvédelmi törvény, az ország legendás politikai semlegessége, valamint jó gazdasági környezet is.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?