A TrendForce második negyedéves piacelemzése szerint volt két cég is, amelyik duplázta a bevételeit.

Közzétette a TrendForce a fabless csippiac második negyedéves összesítését. Az összes félvezetőgyártó őrületes időszakon van túl, és ez alól a fabless, azaz gyártókapacitás nélküli csiptervező cégek sem kivételek. A globális csiphiány olyannyira felhajtotta az árakat, hogy a piac tíz legnagyobb szereplőjének összbevétele 60,8 százalékkal bővült, így megközelítette a 30 milliárd dollárt. Az is figyelemre méltó, hogy az öt legnagyobb csiptervező hozta össze ennek több mint kétharmadát, 21,1 milliárd dollárt.

A tajvani tervezőcégek különösen jól használták ki a helyzetet: a bevételi rangsorban negyedik helyen álló MediaTek 98,8 százalékkal, a hatodik Novatek pedig 96 százalékkal nőtt. A csúcstartó azonban az AMD, amely mindössze 7 tizedszázalékkal maradt le a duplázásról: míg tavaly az azonos időszakban 1,93 milliárdot keresett, idén 3,85 milliárdot. Szinte minden szegmensben (játékkonzol, vállalati termékek, beágyazott rendszerek) nagyon nagy volt a kereslet a termékeire. A szerverprocesszor-üzlete például 183 százalékkal bővült egy év alatt.

Némileg átrendeződött a rangsor

A piac öt legnagyobb szereplője nem változott, de a sorrendjük igen. Egy éve még a Broadcom volt a legnagyobb fabless, 4,2 milliárdhoz közelítő bevétellel. A cégnek azonban nem sikerült úgy meglovagolnia a növekvő keresletet, mint a konkurenseinek, és "csak" 19,2 százalékkal bővült éves összevetésben. Emiatt vissza is csúszott a harmadik helyre. A TrendForce elemzése ugyanakkor hangsúlyozza: az vállalat egésze így is egészséges növekedést mutat, mind a fő bevételi forrását adó vezetékes hálózati, valamint a vezeték nélküli kommunikációs csipekkel (Ethernet, 5G, Wi-Fi 6E), mind a szélessávú és az ipari megoldásaival két számjegyű növekedést ért el.

 
TrendForce: Fabless Market 2021/Q2
Infogram


A vezetést átvevő Qualcomm (magas bázisról 70 százalékos növekedés) többek között annak köszönheti a sikerét, hogy a mobilgyártók megrohanták 5G-s és csúcskategóriás modelljeiért. Jól teljesített a távmunka miatt az IoT részleg is: a 6,5 milliárdos negyedéves bevételből 1,4 milliárd köszönhető ennek az üzletágnak, amely így már a Qualcomm másik legfontosabb bevételi tényezője lett. A MediaTek bevételeit is a mobilgyártók hajtották fel. A vállalatnak amúgy is ez a bevételi forrása, amely a második negyedévben kiemelkedő, 143 százalékos(!) bevételnövekedést produkált. Emellett azonban minden üzletága hozta a hasonló helyzetben szinte kötelező két számjegyű növekedést.

Az Nvidia továbbra is a grafikus kártyáiból és az adatközponti megoldásaiból profitál. Előbbi részlege 91, utóbbi 46 százalékkal növelte bevételeit. Mint a jelentés megjegyzi, a grafikus kártyák iránti keresletben még mindig fontos szerepe van a kriptovaluta-bányász piacnak. A vállalat összességében 5,9 milliárdot keresett, ami közel 69 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.

A mezőny második felében a legnagyobb változás annak köszönhető, hogy a Marvell lezárta az Inphi felvásárlását. A cég ezzel együtt tudott nőni 39 százalékot, ami arra volt elég, hogy megelőzze a Xilinxet és a Realteket.

Piaci hírek

Jövőre most már tényleg jöhet a Google okosórája

A keresőóriás saját gyártású órájáról évek óta tartó pletykák idén felerősödtek. A legutóbbi értesülések alapján a projekt jól halad, és akár már 2022 tavaszán debütálhat a referenciaként funkcionáló eszköz.
 
Hirdetés

Viszlát, nyolcórás munkarend!

A járvány miatti kényszerű lezárások új alapokra helyezték a munka világát is, ami már nem lesz olyan, mint azelőtt.

A cloud computing fontos ígérete, hogy pontosan tervezhetővé teszi az IT költségeit. Akkor miért nem annyi hónap végén a számla, amennyit beterveztünk?

a melléklet támogatója az Invitech

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.