A dél-koreai elektronikai óriásnál egyszerre sikerült biztatóra és aggasztóra a harmadik negyedéves üzleti jelentés.
Hirdetés
 

Sajátos hullamvasúton utazik a Samsung Electronics. Frissen közzétett negyedéves számaik alapján a mobilos részleg egész szépen teljesített, miközben a csipgyártó divíziónál tovább tart a profit drámai visszaesése. Ehhez képest az év utolsó periódusára és a jövő évre már inkább fordított eredményeket várnak.

Köhög a motor

A szeptember végén zárt három hónapos időszakban összességében 62 ezer milliárd won forgalom realizálódott. Ez a tavaly ilyenkori teljesítménynél 5 százalékkal kevesebb. A Samsung tavaly év vége óta folyamatosan bevételei csökkenéséről kénytelen beszámolni, aminek hátterében elsősorban a memóriárak zuhanása és az okostelefonok iránt mutatkozó lanyha kereslet áll. 

Ennél is nagyobb probléma viszont a profit drámai zsugorodása, ami egyébként az egész idei évet jellemezte. A most elért 6300 milliárd wonos tiszta nyereség kevesebb mint a fele az előző év hasonló időszakával összehasonlítva. Némi vigaszt jelent viszont, hogy a 7800 milliárdra rúgó üzemi eredmény valamicskét felülmúlja a korábban októberben kiadott előzetes várakozásokat.
 

 

Samsung Electronics pénzügyi eredmény, 2019/Q3
Infogram


Ami az egyes részlegeket illeti, ezúttal egyértelműen a mobilos szekció lehet büszkébb magára. Az okostelefonos bevételekre úgy tűnik, jótékony hatással voltak a Galaxy Note család augusztusban debütált új modelljei, de segíthetett az is, hogy az egyik legfőbb konkurens Huawei a Kína és USA között zajló kereskedelmi háború közepén találta magát. A most zárt negyedévben 78,2 millió Samsung mobil kelt el, ami impresszív, 8 százalékos éves bővülésnek felel meg.

Ugyanakkor a nyereség oroszlánrészét hagyományosan szállító félvezetőrészleg továbbra sem tud magára találni. Ezen belül is a memóriacsipekért felelős szekció szenvedett különösen. Utóbbi a tavalyi 21 ezer milliárdos forgalom után most 13,3 ezer wonnál is kevesebbet tudott csak számlázni. Az üzemi eredmény pedig ennél is durvábban, szűk 13,7 ezer milliárdról alig több mint 3 ezer milliárdra csökkent.

Mi lesz itt még?

A rövid távú várakozásokat illetően a cégnek a most zajló ünnepi periódusban sincs túl sok oka a bizakodásra. A marketingköltségek szükségszerű emelkedését várhatóan nem követi le a kereslet. A mobilpiacon a Samsung számára különösen aggasztó, hogy miközben az új modelljei iránti kezdeti lelkesedés már kifulladóban van, addig az Apple-nél éppen most tettek közzé egy nagyon pozitív nyilatkozatot az év végi várakozásaikkal kapcsolatban. Az ősszel debütált iPhone-ok iránti felfokozott érdeklődés kifoghatja a szelet a konkurencia vitorlájából.

Valamivel jobb a helyzet a cég számára pénzügyileg jóval fontosabb félvezetőknél. Elemzők szerint a szegmens kezdi elérni a mélypontot a tavaly óta tartó negatív trendben, és jövőre már mindenképpen élénküléssel lehet számolni. A Samsung számára mind az 5G-képes telefonok elterjedése, mind az adatközponti költéseknél várt felfutás fontos tényező lehet.

Piaci hírek

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.