A Sberbank által fejlesztett nagy nyelvi modell a tervek szerint sokat segíthet a kozmonautáknak, például a műholdképek automatikus feldolgozásával.

Oroszország űrügynöksége tegnap jelentette be, hogy hazai fejlesztésű mesterséges intelligencia modellt szándékoznak integrálni a Nemzetközi Űrállomás informatikai rendszerébe. A Reuters beszámolója idézi a Roszkoszmosz vezetőjét, aki szerint a következő, ősszel esedékes küldetéssel minden szükséges eszközt el tudnak majd juttatni a fedélzetre.

A Gigachat elnevezésű algoritmust egyébként az ország legnagyobb pénzintézete, a Sberbank fejlesztette ki. (Az ilyesmi nem példa nélküli, elég csak az OTP nagy nyelvi modellekhez köthető törekvéseit említeni.)  A bank megoldását Oroszország két kiemelt nagy nyelvi modelljének egyikeként tartják számon, és ahogy a hírügynökség megjegyzi, fontos szerepet kap abban a törekvésben, hogy Moszkva felzárkózzon a témában a két legnagyobb riválishoz, az USA-hoz és Kínához. 

A nemzeti űrügynökséget vezető Dmitríj Bakanov a Gigachat hasznosságát többek között a műholdas képek feldolgozásával illusztrálta. Várakozások szerint ezeknél a felvételeknél az algoritmus használatával a korábbi pixelenként 1 méteres pontosságot a 0,5 méterre lehet javítani.

A következő orosz űrhajó a tervek szerint november 27-én indul a Nemzetközi Űrállomásra. A máris "túldolgoztatott" állomás munkájában egyébként 2028-ig vesz részt Oroszország, miközben párhuzamosan megkezdi saját űrállomásának kiépítését is. Ha minden a tervek szerint alakul, ennek első két modulja 2027-ben kerülhet Föld körüli pályára.

Önállóság, elvtársak!

Az önállóság kérdése már hosszú évek óta fontos téma Oroszországban, amit csak felerősített az Ukrajnával szemben 2022-ben megindított invázió, és az azzal összefüggésben hozott szankciós környezet. A technológiai függetlenség jegyében például tavaly decemberben már éles teszten is átesett az önálló orosz internet.

A kormányzat már 2019-ben lázasan dolgozott a világ kizárásával működő saját világháló technológiai megvalósíthatóságán egy előző év decemberében benyújtott törvényjavaslat kapcsán. Utóbbit eredetileg azért terjesztették be, hogy egy esetleges külföldi kibertámadás esetén az állam kötelezhesse az orosz internetszolgáltatókat arra, hogy belső hálózatukat úgy legyenek képesek leválasztani a globális internetről, hogy a netes kommunikáció az országon belül zavartalanul működjön tovább. 

Az ukrán invázió után a külvilág és az orosz digitális szféra kapcsolata csak még tovább távolodott egymástól, mivel vagy önként, vagy szankciós nyomásra, de rengeteg nyugati technológiai cég kivonult Oroszországból. Ezzel párhuzamosan pedig Moszkva egyre több és több külföldi megoldást, szolgáltatást blokkolt és tiltott ki.

Piaci hírek

Szintet lépett a DÁP: már mobilon is adhatunk-vehetünk autótí

Jelentős erősítést kapott a Digitális Állampolgárság Program, azaz a DÁP: a mobil alkalmazással már a használtautók adásvételét is 'le lehet papírozni' teljesen elektronikus úton.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.