Ha valóban a tervek szerinti teljesítménnyel áll munkába, a rendszer a világ legerősebbjei közé tartozhat majd.

Komoly bejelentéssel rukkolt elő a Balatonfüreden jelenleg is zajló Infotér konferencia nulladik napján az innovációs és technológiai miniszter. Az ITM-et irányító Palkovics László ugyanis egy olyan szuperszámítógép hazai telepítését harangozta be, amely a képességei alapján a jelenlegi mezőnyt tekintve Európában kimagasló, de világszinten is top10-es versenyző lehet.

Nyelvében él a bank

A minisztérium mellett a megvalósításban oroszlánrészt vállal az OTP Bank. A pénzintézet digitális fejlesztésekért felelős vezetője szintén felszólalt a rendezvényen. Csányi Péter rámutatott arra, hogy ma már a bankoknak is technológiai vállalatként kell meghatározni magukat, és erről a területről érkező konkurenciával kell megküzdeniük. A legnagyobb hazai bank ezért is vállalkozik a minisztériummal közösen egy ilyen nagy projektre.

A tervek szerint a rendszer már jövő év közepére készen állhat az indulásra két magyarországi helyszínen. A feladata pedig az lenne, hogy mesterségesintelligencia-algoritmusok számára használható magyar nyelvi modult alkosson. Ennek azért van jelentősége, mert általában az MI kutatásánál, fejlesztésénél - teljesen érthető módon - először a világnyelvekre, különösen az angolra fókuszálnak. Ez viszont az olyan kevés ember által beszélt nyelveknél mint amilyen a magyar is, nagy hátrányt jelent bármilyen szövegértésre, hangfeldolgozásra épülő alkalmazás lokalizálásánál.

A megállapodás keretében a legkorszerűbb, mesterséges intelligencián alapuló öntanuló magyar nyelvi modell fejlesztése valósul meg, amely egyebek mellett a telefonos ügyfélszolgálatokon képes kezelni akár teljes banki folyamatot. A magyarul bevitt adatokat a szuperszámítógép képes lesz a mindennapi élet egyéb területein is alkalmazni, például az oktatásban, a kutatás-fejlesztésben, a piaci szektorban - sorolta a miniszter. Hozzátette: a számítógép kínálta lehetőségeket többek között állami szereplők, egyetemek valamint a kis- és közepes vállalkozások számára is elérhetővé kívánják tenni.

Az ezüst is szépen csillog

A beszámolók alapján Magyarország első toplistára pályázó szuperszámítógépes rendszerének maximális számítási kapacitása 37,5 petaflops lenne. Ugyan Palkovics a mai bejelentéskor Európa leggyorsabb szuperszámítógépeként beszélt a jövőre megépítendő hazai eszközről, a top500.org rendszeresen, legutóbb idén nyáron frissített listája szerint Németországban már most működik egy 44,1 petaflopsos konfiguráció. Ettől függetlenül, ha közben más erősebb rendszer nem áll munkába, a hazai szuperszámítógép a kontinens mezőnyében  a második, a világon pedig az igencsak előkelő 9. helyet foglalhatná el.

Cloud & big data

Hadat üzennek a Wikipedia szerkesztői az MI-szennyezésnek

Programot indítottak a Wikipédia védelmében a félrevezető, mesterséges intelligenciával generált információval szemben, ami általában is egyre nagyobb mértékben károsítja az online információs teret.
 
Hirdetés

A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött

A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.

A probléma szorosan összefügg a felhő miatt egyre népszerűbb mikroszerviz architektúrák és webalkalmazások, pontosabban a használatukhoz szükséges API-k terjedésével.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.