Kijött a szuperszámítógépek legfrissebb top500-as listája, ami ezúttal nem hozott látványos változásokat, de ettől még érdekes trendekre világít rá.

Ismét frissült a világ 500 legerősebb szuperszámítógépének listája, melynek ezúttal az jelenti a legfőbb újdonságát, hogy egyetlen új rendszer jelent meg a top10-es mezőnyben. A kommentárok szerint ez pont beleillik abba a trendbe, hogy a listán szereplő eszközök teljesítménye folyamatosan javul, de általánosságban véve lassul a fejlődés üteme.

Az amerikai energiaügyi minisztérium Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratóriumában működő Perlmutter 64,6 petaflops teljesítménnyel egyből az ötödik helyre kvalifikálta magát. Ezen felül 25,55 gigaflopsos wattonkénti teljesítményável hatodik helyen áll azon a Green500 listán is, amely a szuperszámítógépek energiahatékonyságát rangsorolja.

A top500-ban összesen 58 új rendszer jelent meg, ami ugyanaz a nagyságrend, mint a novemberben jegyzett negítav rekord az akkori 44 új belépővel. Ez persze önmagában véve így sem kevés, de látványosan elmarad például attól a 2007-es eredménytől, amikor 300 helyen is kicserélődött az 500 legerősebb szuperszámítógép mezőnye.

A király nincs veszélyben

A listát gondozó top500.org közleménye szerint mindez leginkább a COVID-19 válság hatásainak tulajdonítható, ahogy minden idők legalacsonyabb szintjére süllyedtek a nagy teljesítményű kereskedelmi rendszereken végrehajtott beruházások. A japán Fugaku szuperszámítógép tavaly márcusi üzembe állítása óta továbbra is biztosan őrzi vezető helyen.

A Fugaku 442 petaflopsszal büszkélkedhet, ami azt jelenti, hogy a második legerősebb rendszernél is háromszor jobban teljesít. Ez utóbbi nem más, mint az IBM által 2018-ban épített Summit, amit ugyancsak az energiaügyi minisztérium működtet aző Oak Ridge Nemzeti Laboratóriumban, és aktuálisan 148,8 petaflopos csúcsteljestményre képes.

A Riken és a Fujitsu közötti partnerség eredményeként a Fugaku a Fujitsu egyedi fejlesztésű ARM processzorait használja, és az első "exascale" szuperszámítógépként hivatkoznak rá, amel képes áttörni az exaflopos teljessítményküszöböt. Ilyen rendszereken egyébként Kína, az USA és az EU is gőzerővel dolgozik, és el is indítaná azokat a következő néhány évben.

Lendületet kapott az AMD

A legfrissebb jelentésből az is kiderül, hog Kínában látványosan csökkent a top500-as listán szereplő eszközök száma. Az előző kiadásban szereplő 212 helyett ezúttal "csak" 186 kínai szuperszámítógépet találhatunk rajta, bár összességében így is Kína uralja az élmezőnyt: az utána következő Egyesült Államok 123 rendszerrel képviselteti magát benne.

A kínai fölény azonban egyből felszívódik, ha a szuperszámítógépek teljesítményét hasonlítjuk össze, mivel az ottani kapacitásokat egyelőre magabiztosan felülmúlják más rendszerek. Az USA összesített teljesítménye önmagában is 856,8 petaflops másodpercenként, míg a kínai szuperszámítógépek átlagosan 445,3 petaflopsot produkálnak.

A szerzői kiemelték, hogy szembetűnő módon növekszik az AMD processzorainak felhasználása, különösen a listára újonnan érkező rendszerek között. A vállalat EPYC processzorai az 58 új toplistás szuperszámítógép felében jelennek meg, és az első tízben is három helyen (köztük az említett Perlmutter esetében) fordulnak elő. Ez azt jelenti, hogy az előző év azonos időszakához képest az AMD processzorai ötször több top500-as szuperszámítógépet működtetnek.

Piaci hírek

Betesz a produktivitásnak, ha az IT és az üzlet képtelen egy nyelven beszélni

Ezért is alacsony a magyar szervezetek produktivitása a META-INF reprezentatív kutatásása szerint.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.