Úgy fest, hogy a mesterséges intelligencia sokkal nagyobb arányban javítja az alulteljesítők hatékonyságát, vagyis főleg abban lesz szerepe, hogy enyhítse a jobb és gyengébb teljesítményű dolgozók közti különbségeket.

A Boston Consulting Group összesen 758 tanácsadójának (a cég önállóan dolgozó tanácsadói 7 százalékának) tevékenységét vizsgálta abban a nemrég közzétett tanulmányában, amelyben gyakorlati kísérleti bizonyítékokat keresett a mesterséges intelligencia hatásairól a tudásmunkások termelékenységére és munkájának minőségére. Ennek egyik érdekes megállapítása, hogy az átlag alatt teljesítő tanácsadók profitáltak a legtöbbet a technológia használatából, ezzel szemben mindazok, akik saját maguktól is jobban teljesítettek, kevesebb hasznát vették az új eszközöknek.

A BCG kísérletében résztvevő alkalmazottakat előzetesen tesztelték, hogy felmérjék átlagos hatékonyságukat, alsó és felső kategóriába sorolva őket. Ezután két csoportot aklakítottak, és az egyiknek hozzáférést adtak a ChatGPT-t működtető GPT-4-hez, a másiknak viszont anélkül kellett boldogulnia egy kitalált cipőgyártó cég számára készített gyakorlati feladatsorral. A dolgozók teljesítményét emberi és MI-alapú értékelésnek veteték alá, amiből kiderült, hogy a legnagyobb relatív javulás az MI-t használó "alsó kategóriásoknál" volt mérhető, akiknél 43 százalékos fellendülést tapasztaltak.

A túl sok mindenkinek megárt

Ezzel párhuzamosan a "felső kategóriás" MI-használóknál csak csak 17 százalékos teljesítménynövekedést mutattak ki, miközben összességében úgy találták, hogy a mesterséges intelligenciát alkalmazó tanácsadók gyorsabban végezték el feladataikat, és jobb minőségű eredményeket is produkáltak a hozzáférés nélkül dolgozóknál. Nagyon fontos felfedezés azonban az is, hogy nem szabad teljesen a technolgiára támaszkodni: a hozzáféréssel rendelkező tanácsadók teljesítménye akár 20 százalékkal romlott, ha olyan feladatot kaptak, amivel az MI nem tudott mit kezdeni.

A mesterséges intelligencia mindezek alapján egyfajta kiegyenlítő szerepet látott el a jobb és a gyengébb teljesítményű dolgozók között. A Business Insider riportja ezzel kapcsolatban egy másik, idén áprilisban közzétett tanulmányt is idéz, amelyben egy Fortune 500-as cég ügyfélszolgálati dolgozóit vizsgálva megállapították: a magasan képzett alkalmazottak termelékenységére gyakorlatilag nulla hatással volt az MI-asszisztensek hatására, míg az alacsonyabban képzett munkaerő termelékenysége 35 százalékkal növekedett. Ebben azonban az MI által generált tévedésekről nem esik szó.

Közösség & HR

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.