A közösségi finanszírozás pápája független kutatást rendelt az oldalán futó projektek sikerességének vizsgálatára. Elégedettek az eredménnyel.

Sokszor leírták már, hogy a crowdfunding modell nem egyenlő az online boltból történt vásárlással, mégis érthető a csalódottsága azoknak, akik támogatnak egy ötletet, majd a projektgazda nem tud teljesíteni, sőt még a támogatási összeget sem utalja vissza. A bedőlt projektek mindig nagyobb visszhangot kapnak, mint a sokkal gyakoribb esetek, amikor rendben, maximum kis késéssel megérkezik a várt termék. A közösségi finanszírozás legmeghatározóbb szereplője ezért most egy független kutatással próbálta tisztázni, mennyire kockázatos valójában az oldalán futó programokba invesztálni.

Százból kilenc

A kutatás még idén tavasszal indult, melynek során a Pennsylvania Egyetem professzora közel félmillió kickstarteres felhasználónak küldött ki kérdőívet. Nagyjából tíz százalékuk válaszolt is a támogatott projekjeikkel kapcsolatos kérdésekre. Ezekből kiderült, hogy a kezdeményezések körülbelül 9 százalékánál nem kapták meg az ígért ellenszolgáltatást. Ebben benne vannak az egyértelműen bedőlt projektek és azok is, amelyek gazdái ugyan még teljesítést ígérnek, de a támogató úgy véli, sosem lesz belőle semmi. Sőt ha például egy filmkészítő például megcsinálta a projekt céljául kitűzött alkotását, ám annak DVD-je nem érkezett meg a támogatóhoz, az is ebbe a kategóriába, azaz a bukás feliratú kosárba került.

A 9 százalékos nem teljesítési arány tulajdonképpen nem tekinthető kifejezetten rossznak. Ezek mögött a projektek mögött sokszor semmiféle vállalkozási tapasztalattal nem rendelkező "álmodozók" állnak, így nem csoda, ha sokan rosszul mérik fel a tervvel kapcsolatos kockázatokat, költségeket, egyéb befolyásoló tényezőket. Erre utal, hogy a bukási arány lényegesen magasabb a legalacsonyabb, ezer dollárnál alacsonyabb értékű projekteknél. A filléres tervek nagyjából 13 százaléka megy füstbe, míg a legbiztonságosabbak a 10 és 50 ezer dollár között gyűjtő projektek a maguk alig 7 százalékos bukási rátájával. 

A Kickstarter szintén úgy látja, ez egy elfogadható szint, mivel hangsúlyozzák, hogy ők csak a megvalósulni vágyó ötletek platformjaként üzemelnek. Bár csodás dolog lenne, ha minden összejönne, de a kreativitás és a szárnyaló fantázia néha felkenődik a gyakorlati problémák emelete falakra.

Magasról lehet nagyot esni

Mivel a hivatkozott kutatás előkészítése már több mint fél éve megkezdődött, így nem lehet azt mondani, hogy az utóbbi hetekben nyilvánosságra került gigakudarcok ellensúlyozására dobtak össze egy kis ellenanyagot a Kickstarter PR-esei. Az viszont biztos, hogy nem jön rosszul ez a felmérés most, amikor sorra buknak el több millió dolláros projektek.

A megfizethető 3D-s nyomtatót ígérő Pirate3D projektjéről a két és fél évvel ezelőtti induláskor mi is beszámoltunk. A 350 dollár alatt kínált Buccaneer végül több mint 3500 támogató tetszését elnyerve közel másfél millió dollárt hozott a konyhára. Ez az összeg akkoriban rekordméretűnek számított. Tavaly februárra kellett volna kiszállítani a nyomtatókat, ám egy fél év múlva is mindössze kétszázat postázott a cég. Most októberre már valamivel javult az arány, ám a támogatók 60 százaléka továbbra sem látott semmit. És valószínűleg nem is fog, hiszen a cég éppen új befektetőt keres, ám a tőkét a működés finanszírozására fordítanák, nem pedig a hoppon maradt kickstarteres felhasználók kielégítésére, kártalanítására. Az ügy azért is bosszantó, mivel a Buccaneer elkészült, kereskedelmi forgalomba is került, és egészen jó kritikákat kapott. De egy dolog a termékfejlesztés, és más dolog az üzleti érzék, pénzügyi tapasztalat.

Még csúnyább sztori kerekedett a Zano névre keresztelt miniatűr drónból. Ez angliai gyökerű ötlet több mint 2,3 millió fontot, azaz nagyjából 3,5 millió dollárt vonzott magához, amit 12 ezer reménykedő "kisbefektető" adott össze. Nekik eredetileg idén nyáron kellett volna megkapni a repülő szerkezeteket, ám már gyanút kelthetett, hogy a májusban a céghez látogató újságíróknak nem mutatták meg működés közben a terméket. Természetesen a nyári szállításból nem lett semmi, november elején pedig a céget addig vezető egyik társalapító is vette a kabátját egészségügyi és egyéb okokra hivatkozva. Azt ugyan nem lehet mondani, hogy senki nem kapta meg a Zanóját, mert mostanáig kemény 600 darab eljutott a felhasználókhoz a megrendelt 15 ezerből. Igaz, ebben sincs köszönet, mert a gépek vagy rosszul, vagy egyáltalán nem működnek. A céget pedig közben már felszámoló irányítja. A támogatók a felszámolás során megmentett vagyonból valószínűleg nem látnak egy pennyt sem, maximum a helyi hatóságokban bízhatnak, akik már vizsgálódnak a visszaélésgyanús ügyben.

Közösség & HR

A Microsoft vezére szerint is le kellene állni az MI dédelgetésével

Satya Nadella szerint mindenki előtt világossá kell tenni, hogy a mesterséges intelligencia egy eszköz, nem valamilyen emberi értelemmel rendelkező dolog.
 
Az Európai Unió kibervédelmi direktívájának való megfelelés nem annyira bonyolult feladat, mint amilyennek elsőre látszik.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.