A világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi vállalatánál masszív veszteséget okoz az egynapos kiszállítás, ám ezt is bevállalják, csak nőjön a forgalom. A részvényesek viszont nem tapsolnak.

Felemás negyedéven van túl az Amazon. Az idei harmadik negyedévben szinte minden lényeges területen jelentősen nőttek a bevételek éves összevetésben, ám az agresszív terjeszkedésnek ára van. Szó szerint.

Van az a pénz, amiért megéri pénzt égetni

Idén a világ egyik legnagyobb online áruházát üzemeltető Amazon teljes gőzre kapcsolt, már ami a költséges, ám forgalomnövekedést segítő intézkedéseket jelenti. A cég fokozatosan enyhítette feltételeit híres egynapos szállításával kapcsolatban. Jelenleg ott tartunk, hogy a Prime előfizetéssel rendelkező ügyfelek akár már egy egydolláros szappant is rendelhetnek azonnali kiszállítással.

A most publikált harmadik negyedéves üzleti számok alapján az Amazon bevételei 70 milliárd dollárra rúgnak, ami 24 százalékkal több, mint egy éve ilyenkor. Ez a növekedési tempó szinte bármely cégnél rendben lenne, ám a világ egyik legértékesebb vállalatáról beszélve ez több mint figyelemre méltó.

Ugyanakkor a profitsoron alaposan meglátszik a növekedést hajszoló stratégia rövid távú hátulütője. A hatalmas forgalomból mindössze 2,1 milliárd dollárnyi nyereség keletkezett. Ez pedig 28 százalékkal marad el az egy évvel ezelőtti eredménytől (ami ugyebár anno lényegesen kisebb forgalom mellett jött össze). Legutóbb egyébként több mint két évvel ezelőtt történt meg az, hogy egy negyedévben nem sikerült megfejelni a profitot.

Benyelik, mint a konkurenciát

Az Amazon üzleti gyakorlata erősen feszegeti a tisztességes piaci magatartás határait, amivel kapcsolatban már több szervezet is felhívta a figyelmet. A stratégia meglehetősen egyértelmű: a vállalat elképesztő veszteségeket hajlandó benyelni azért, hogy meglévő ügyfeleinél tovább növelje az ázsióját, illetve hogy újabbakat szerezzen. Ez természetesen majd a későbbiekben kamatozódik, hiszen ilyen feltételekkel a riválisok nemigen tudnak versenyezni. 

A Morgan Stanley számításai szerint egy hagyományos (két napra vállalat) amazonos rendelési kosár átlagosan 23,33 dolláros, aminek a kiszállítása a cégnek 5,08 dollárjába kerül. Ehhez képest az egynapos vásárlások átlagos értéke mindössze 8,32 dollár, amire elképesztően sok, 10,59 dollárnyi költség rakódik.

Az Amazon veszteségeinél persze be kell számolni az elmaradt bevételeket is, ami abból adódik, hogy a cég ingyen biztosítja azt, amiért korábban többen pluszt is hajlandóak voltak fizetni. A gyors kiszállítás biztosításához természetesen a cég személyi- és eszközállományának is igazodnia kell. Erről egy beszédes adat: csak a harmadik negyedévben 100 ezer fővel bővült a teljes, illetve részmunkaidős létszám. Ezzel az Amazon már több mint 400 ezer embert foglalkoztat az USA-ban, és 750 ezret globálisan.

A cég tájékoztatása szerint az év első felében negyedévente nagyjából 800 millióba került az egynapos szállítás biztosítása, ám a program kiterjesztése, illetve az ünnepi szezonban várható kiugró forgalom miatt ez a tétel az utolsó negyedévben akár a 1,5 milliárdot is meghaladhatja majd.

A felhő már nem száguld

Ami a cég cloudos üzletágát, az Amazon Web Servicest illeti, ott is az expanzió van a fókuszban, csak egyedi megrendelők helyett épp a lehető legnagyobb "vadakra" lőnek. Bár az AWS a piac legmeghatározóbb szereplőjévé nőtte ki magát, a nagyvállalatoknál még bőven van terep a bővülésre. Érdekesség, hogy az Amazon saját folyamatait is csak most októberben sikerült teljes egészében az AWS-be költöztetni, és lekapcsolni az utolsó Oracle adatbázissal operáló rendszert. Ez egyszerre mutatja egy nagyvállalati átállás nehézségeit, illetve azt is, hogy az Amazon felhős portfóliója immár tényleg képes kiszolgálni a legkomolyabb igényeket.

A legnagyobb ügyfelek megnyeréséhez egy seregnyi új kereskedelmi munkatárst igazoltak, ami kétségtelenül hasznos lehet, ha olyan riválisokkal kell egy pályán focizni, mint amilyen a szintén nem kis cloudos infrastruktúrát üzemeltető Microsoft. A redmondi óriás ráadásul hagyományosan szoros viszonyt ápol a nagyvállalati ügyfélkörrel, köszönhetően egyéb termékeinek és szolgáltatásainak.

Az AWS a harmadik negyedévben nagyjából 9 milliárd dollárnyi forgalmat generált. Ez az adat ugyan 35 százalékkal haladja meg a 2018-as szintet, ám az utóbbi években rakétasebességgel hízó üzletágnál így is ez lett az eddigi leglassabb periódus. Ezzel párhuzamosan az üzemi eredményszint romlott, és már csak 25 százaléknál jár.

A részvényesek nem tapsoltak

A pénzügyi jelentést követően a cég papírjai meredek esésnek indultak, és a tegnapi tőzsdezárást követő órákban nagyjából 8 százalékot vesztettek értékükből. Ehhez bizonyosan hozzájárult az is, hogy a most zajló periódussal kapcsolatban csalódást keltő célszámokat közölt a vezetőség. A 80 és 86,5 milliárd közé belőtt év végi forgalom például alaposan elmarad az elemzői konszenzus 87,4 milliárdjához képest. Ennél is nagyobb a szakadék a működési eredmény esetében. A szakértők által előzetesen remélt 4,19 milliárd helyett az Amazon csak 1,2 és 2,9 milliárd dollárt jósol.

Piaci hírek

Hadat üzennek a Wikipedia szerkesztői az MI-szennyezésnek

Programot indítottak a Wikipédia védelmében a félrevezető, mesterséges intelligenciával generált információval szemben, ami általában is egyre nagyobb mértékben károsítja az online információs teret.
 
Hirdetés

A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött

A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.

A probléma szorosan összefügg a felhő miatt egyre népszerűbb mikroszerviz architektúrák és webalkalmazások, pontosabban a használatukhoz szükséges API-k terjedésével.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.