A SpaceX tavaly októberben kezdte gyűjteni a korai ügyfeleket műholdjairól szórt internetéhez. A több mint 10 ezer felhasználó kiszolgálása azonban egyelőre komoly mínuszokat jelent a vállalkozásnak.

Egyelőre csak égeti a pénzt Elon Musk űrből szórt internetes szolgáltatása. A fogadáshoz szükséges eszközök ugyanis jóval többe kerülnek a cégnek, mint amennyit a felhasználóktól kérnek a csomagért. A SpaceX elnöke, Gwynne Shotwell erről és egy sor más témáról is beszélt egy héten tartott virtuális konferencián.

Egy csomagban gondolkodnak

A Starlink elnevezésű szolgáltatásra tavaly október óta lehet regisztrálni a világhálós kapcsolatra áhitozó, ám eldugott helyen élőknek. A seregnyi műhold által biztosított, jelenleg tesztfázisban lévő hozzáférést ugyanis kifejezetten az ilyen ügyfelekre szabták. Ez már csak azért is így van, mert a belépő és maga a havi díj sem olcsó mulatság. Előbbi 499, utóbbi 99 dollárt jelent az amerikai ügyfeleknél. A SpaceX elnöke szerint az egyetlen csomag konstrukciója a későbbiekben is megmarad, azaz nem terveznek különböző szintű hozzáférést kínálni eltérő árazással. Ezt a vállalat vezetője az egyszerűséggel és az átláthatósággal magyarázta.

A béta fázis tavaly őszi elindítását az tette lehetővé, hogy a SpaceX-nek sikerült 800 műhold fölé tornászni a pályára állított szatellitek számát. Ezzel a korábbi nyilatkozatok alapján már képesek közepes lefedettséget biztosítani. Az első felhasználói visszajelzések alapján a rendszer tisztességesnek mondható, másodpercenként 80 megabites letöltést produkál.

A korai szakaszra egyelőre csak az USA, Kanada, az Egyesült Királyság, Németország és Új-Zéland egyes területein élők jelentkezhetnek. Shotwell elmondása alapján ezek közül is elsősorban az Egyesült Államok kiszolgálására koncentrálnak, ahol potenciálisan 60 millió ügyfelet nyerhetnek meg maguknak. Ennyire becsülik ugyanis azokat, akik gyéren lakott, vidéki területeken élnek, így a hagyományos szolgáltatások nehezen, vagy egyáltalán nem elérhetők számukra.

Drága volt az első 10 ezer

A tesztfázis indulása tulajdonképpen sikeresnek tekinthető, mivel alig három hónap elteltével már azt jelenthette be a SpaceX-et alapító Elon Musk, hogy átlépték a 10 ezres felhasználói számot. Ennek azonban szó szerint komoly ára volt. A vételhez szükséges terminál, ami praktikusan egy önmagát beállító parabolaantenna, illetve a kapcsolódó egyéb alkatrészek előállítási költsége 3000 dollárról indult. A keddi konferencián megszólaló elnök ehhez azt is hozzátette, hogy azóta sikerült a felére leszorítani ezt az összeget, sőt a legújabb változat már "csak" 1300 dollárjába kerül majd a cégnek. Ez azonban még mindig többszöröse a felhasználóktól kért szűk 500 dollárnak.

Mindez nem annyira meglepő, mivel Musk korábban már világossá tette, hogy a Starlinknek egy "mély pénzügyi szakadékon" kell átnavigálnia magát az elkövetkező időszakban. Kérdés az, hogy sikerül-e biztonságban elérni a szakadék túloldalára. Ehhez természetesen le kell szorítani a gyártási költséget, amit Shotwell szerint 1-2 éven belül képesek lesznek a "néhány száz dolláros" szintre lenyomni.

Ezzel párhuzamosan azonban még rengeteg technikai és logisztikai is feladat vár a SpaceX munkatársaira. A világ minden pontján elérhető, ultragyors internetes kapcsolathoz például még sokezer műholdat kell pályára állítani. A cég által eredetileg megálmodott megakonstelláció összesen 12 ezer műholdból állt volna, de időközben már 30 ezer műholdhoz nyújtottak be spektrumigénylést az illetékes hatóságoknál.

A vállalat egy másik fronton a szabályozókat igyekszik rávenni arra, hogy engedélyezzék számára a mozgó járművek kiszolgálását is. Egy ilyen hatósági jóváhagyás birtokában ugyanis el lehetne kezdeni behálózni a teherautókat, hajókat és repülőgépeket. Már amennyiben a technikai feltételek ehhez adottak lesznek, a SpaceX-nél ugyanis még bőven van mit megoldani ahhoz, hogy stabil és kiváló minőségű kapcsolatot tudjanak egyszerre biztosítani nagy számú felhasználónak.

A pénzügyi problémákat ugyanakkor egyik pillanatról a másikra megoldhatná egyetlen potenciális ügyfél is. Mint korábban beszámoltunk róla: az amerikai hadsereg is érdeklődik a Starlink űrinternetes konstellációja iránt, ami a jelenlegi GPS rendszernél sokkal pontosabb és biztonságosabb pozicionálást tenne lehetővé.

Közösség & HR

Japán lesz az OpenAI ázsiai főhadiszállása

Az amerikai és japán kormányközi megállapodásokat követően a ChatGPT fejlesztője is irodát nyit Tokióban.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.