Október elejétől az FGSZ IT-igazgatójaként Braun Péter-díjat elnyert Tichy-Rács Bálint irányítja a cég belső IT-csapatát. Helyettese szintén az FGSZ-től jött.
Hirdetés
 

Október elejétől Tichy-Rács Bálint (a fenti képen) veszi át a Docler Holdinghoz tartozó Netlock Kft.-nél a teljes IT-operáció vezetését, közölte vállalat. Tichy-Rács munkáját helyettesként Horváth Ádám segíti. Tichy-Rács és aHorváth is az FGSZ Földgázszállító Zrt.-től igazolt az elektronikus aláírási megoldásokat fejlesztő céghez.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végzett szakember a MOL-nál kezdte karrierjét, ahol rövid időn belül már vezető pozíciót töltött be. 2017-ben nevezték ki az FGSZ alkalmazásfejlesztési vezetőjének. 2019-ben pedig átvette a vállalat teljes informatikai területének az irányítását. Az FGSZ-nél tapasztalatokat szerzett mind az alkalmazásfejlesztésben, mind pedig az innovatív megoldások integrálásában. Tichy-Rács Bálint 2021-ben elnyerte a 35 évnél fiatalabb informatikai vezetők munkáját elismerő Braun Péter-díjat. Szakmai kvalitásait akkor így értékelte a Vezető Informatikusok Szövetségének elnöksége: "a szakember felkészültségét leginkább az mutatja, hogy az üzembiztonságot mindenekfelett előnyben részesítő ágazatban is képes volt innovációra nyitott környezetet létrehozni."

Horváth Ádám, aki előző munkahelyein is Tichy-Rács kollégája volt, szintén október elejétől csatlakozott a Netlockhoz. A MOL-nál és az FGSZ-nél is alkalmazások tervezésével, fejlesztésével és üzemeltetésével foglalkozott. Új pozíciójában legfőbb feladatai közé tartozik majd üzemeltetési folyamatok hatékonyabbá tétele, optimalizálása és a fejlesztési stratégia felülvizsgálata.

Közösség & HR

Az MI-adatközpontok építői is az indiánok földjére pályáznak

A mesterséges intelligenciát fűtő infrastruktúra erőltetett ütemű kiépítése újabb fejezetet nyitott az őslakos közösségek kizsákmányolásának történetében, de a hírek szerint itt-ott már az ellenállás is éledezik.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.