Tavaly még egymással versenyeztek a dolgozókért, most meg létszámstop van: kevesebb ember kell kevesebb pénzért. Ez a magyar munkaerőpiacra is hat.
Hirdetés
 

India négy legnagyobb IT-outsourcing cége együttesen egy komolyabb (kb. München méretű) nagyvárosnyi alkalmazottat foglalkoztat. Az elmúlt évet a HCLTech nagyjából 226 ezer, az Infosys több mint 340 ezer, a Tata Consultancy Services (TCS) közel 560 ezer, a Wipro pedig 240 ezer alkalmazottal zárta. Pár hónapja még az volt a legfőbb problémájuk, hogy honnan szereznek új munkaerőt, és hogyan tudják csökkenteni a fluktuációt, ami jellemzően magas. A HCL-nél és a Wiprónál valamivel 20 százalék alatt, az Infosysnél és a TCS-nél pedig hajszállal 20 százalék fölött alakult. Most viszont ez kevésbé fontos probléma, a cégek ugyanis lelassították a toborzást, írja a The Register. Mivel a legtöbb nagy szolgáltató cégnek Magyaroszágon is van telephelye, a változásnak az itthoni SSC-piacra is lehet hatása.

A szolgáltatói szektorral kapcsolatos munkaerőpiaci helyzetet egyébként jól mutatja a HCL létszámának alakulása. Miközben utolsó pénzügyi évében több mint 26 ezer embert vett fel (történetének legerősebb éve toborzási szempontból), az összlétszám 11 ezer fővel csökkent. Ez arra utal, hogy a vállalat valószínűleg kompetenciafrissítést is végrehajt, tekintve, hogy továbbra is nagy toborzási akciókban van. A HCL egyébként azzal együtt is pozitívan látja a piacot, hogy az üzletek száma csökken: a menedzsment szerint ugyanis a lejtmenet padlószintje még így is jóval magasabb lesz, mint a járvány előtti csúcs.

Az Infosys kapacitásainak kihasználtsága 80 százalékos. És hiába vett fel az év során 51 ezer embert, az összlétszám még csökkent is pár ezer fővel (tegyük hozzá: a 3600-as csökkenés 340 ezret meghaladó összlétszám mellett nem tekinthető számottevő változásnak).

Stratégiát vált a TCS

A négy szolgáltató közül a legnagyobb TCS-hez tavaly áprilistól idén márciusig tartó pénzügyi évében összesen 22 ezer új ember érkezett, ám ebből az utolsó negyedévben (idén január-március) alig több mint 800. A vállalat azt is bejelentette, hogy módosít az eddigi működési modelljén, és egyre nagyobb arányban áll át kölcsönzött munkaerőre, mert az nagyobb rugalmasságot ad. Ez elsősorban az ügyfeleknél a helyszínen támogatást nyújtókat érinti – a TCS-nél az alkalmazottak 5-8 százaléka végez ilyen munkát. Ez például biztosan érinti a magyar piacot, hiszen a TCS itteni központjában jellemzően a kiszállással elvégezhető, magasabb szintű támogatási munkákat végzik.

Sokkal keményebb a helyzet a Wiprónál. Akik februárban kezdtek volna a vállalatnál, a belépés előtt kaptak négy napot arra, hogy eldöntsék: elfogadnak-e 46 százalékkal alacsonyabb bért annál, mint amekkora fizetésről megállapodtak a céggel. Ráadásul ők előtte állítólag már részt vettek egy több hónapokig tartó képzésen is, hogy felkészüljenek leendő munkájukra, csak arra az időre nem kaptak fizetést. A vállalat egyébként, amely az elmúlt pénzügyi évében szintén kb. 22 ezer embert vett fel, azt állította, hogy kapacitásai kihasználtsága eléri a 80 százalékot. (A vállalat bérezési stratégiája egyébként bejött: története egyik legmagasabb működéséi eredményét produkálta, ami persze az alkalmazottakat kevésbé vigasztalja.)

Közösség & HR

Elon Musk megunta a kormányzat szétverését, és megint benéz a munkahelyére

Kritizálta Trump költségvetési javaslatát, majd az X-en jelentette be, hogy kormányzati munkájának ütemezett ideje a végéhez közeledik.
 
Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.