Az amerikai értékpapír-felügyelet büntetése aprópénz ahhoz képet, amit befektetőknek kell visszafizetnie Pavel Durovnak. És nem épül meg a világ legnagyobb elosztott hálózata sem.

Maga Pavel Durov, a Telegram alapítója (a fenti képen) jelentette be, hogy leállítják történetük egyik legnagyobb projektjét, a blockchain-alapú globális fizetési rendszerük, a Telegram Open Network (TON) fejlesztését. Az értékpapír-törvény megsértése miatt az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (Securities and Exchange Commission - SEC) 18,5 millió dollárra büntette a céget. A SEC szerint a Telegram megsértette az értékpapír-kibocsátásra vonatkozó szabályokat. Végül a a felügyelet és a Telegram peren kívül állapodott meg. Ennek értelmében Durovék kifizetik a büntetést, és a TON gram nevű tokanjeinek ellenértékét, mintegy 1,2 milliárd dollárt visszafizetnek a befektetőknek.

Radar alatt indult

A rendszer tavaly őszre lényegében felállt. A szélesebb közönség már akkor szembesülhetett azzal, hogy a Telegram a több százmilliós felhasználói bázisára építve egy valóban elosztott globális fizetési rendszert fejlesztett, amikor szeptemberben elindult a béta változat tesztelése. Kiderült, hogy még a különböző szabályzók sem tudtak róla. A TON Labs alelnöke, Pavel Prigolovko ezt – meglehetős optimizmussal – azzal magyarázta, hogy rendszerük valóban elosztott, így nincs kitüntetett helyzetben lévő személy/szervezet, aki kezeli a fizetési rendszert, ezért olyan sincs, akinek meg kellene felelnie a szabályzói követelményeknek.

A SEC azonban ezt másként látta, és már októberben bírósághoz fordult, aminek eredményeként végül a bíróság megtiltotta a TON terjesztését belföldön és az USA-n kívül (!) is. A bíróság utóbbit azzal indokolta, hogy a TON rendszeréhez amerikai állampolgárok akár az USA-ból is hozzáférhetnek. Durovéknak végül sikerült megegyezniük a SEC-kel, így a per lezárult, de a szebb reményű projektnek ezzel be is fellegzett.

A TON fejlesztése azon bukott meg, hogy a SEC a tokenkibocsátást (lényegében egy kriptovaluta), amiből a Telegram a fejlesztést finanszírozni szerette volna, engedély nélküli értékpapír-kibocsátásának ítélte. Indoklása szerint a döntéssel sikerült elkerülni, hogy a Telegram a kisbefektetők számára jelentős kockázatokat hordozó, regisztrálatlan részvényekkel árassza el a piacot.

Túl sok volt a homály

A Telegram fejlesztésének sokáig az volt a szerencséje, hogy a Facebook hasonló időzítéssel induló Libra rendszere körüli zaj miatt nem kapott figyelmet. Annyiban kevesebb is a Facebook által elképzelt rendszernél, hogy nem akart univerzális fizetőszeközzé válni, csupán egy jól ellenőrizhető és értékálló kriptovaluta révén a közel 400 millió felhasználójának megkönnyíteni az egymás közötti tranzakciót egy megbízható elosztott infrastruktúrán.

Persze kockázatok már a kezdetektől bőséggel voltak. Először is nem építettek még ilyen méretű elosztott hálózatot (a TON valóban az lett volna, ami fölött a Telegramnak semmiféle befolyása sincs). Sokan problémásnak gondolták azt is, hogy a gram tokenhez készített wallet alapértelmezett tartozéka lett volna a Telegram kliensnek. És aztán ott  voltak a személyes adatok kezelése körüli homály és még sorolhatnánk...

Mindez azonban már a múlté. Már csak egy kérdés maradt hátra: vissza tudják-e fizetni azt a mintegy 1,2 milliárd dollárt Durovék, ami a fejlesztésre összejött?

Közösség & HR

A vezérigazgatók egyszerre imádják és rettegik az MI-t

A CEO-k közül megdöbbentően sokan hoztak már üzleti döntéseket a ChatGPT válaszaira alapozva. Az első számú vezetők fele szerint pozíciójukat idővel teljesen átveszik az algoritmusok.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.