Egészen pontosan egy olyan geocentrikus pályán keringő állomásban gondolkodnak, amely szükség szerint rövid idő alatt pályára állíthatná a rakterében rejtőző műholdakat.

Egy egyedi elképzelés megvalósításával fokozná reagálási képességét az űrben az Egyesült Államok. A Gravitics űrkutatási vállalat a héten jelentette be, hogy 60 millió dolláros keretősszegű megállapodást kötött az USA űrhaderejének innovációs cégével, a SpaceWERX-szel. Ebből a pénzből kellene igazolni, hogy az egyelőre csak koncepcióként felvázolt ötletből működőképes megoldás születhet.

A terv alapvetően az olyan Föld körüli pályán érkező fenyegetések ellen készül, mint például amit egy kritikus műhold ellenséges erők általi kilövése jelent. Egy ilyen kulcsfontosságú elem pótlása azonban még a legextrémebb megoldásokkal is minimum egy bő napot vesz igénybe, amit a védelmi tárca szeretne sokkal lejjebb szorítani.

Itt lép a képbe a Gravitics által prezentált orbitális hordozóegység ötlete, amely rakterében műholdakkal megpakolva keringene Föld körüli pályán. A példa nélküli rugalmasságot és gyorsaságot ígérő hordozó lényegében hasonló szerepet töltene be, mint a haditengerészetnél használt repülőgép-hordozók, azzal a különbséggel, hogy repülők helyett szatelliteket engedne útjukra. 

Ahogy a témáról beszámoló Ars Technica is megjegyzi, egyelőre ennél több konkrétumot sem a hivatalos közleményekből, sem az érintettek által adott nyilatkozatokból nem lehet kihámozni. Az biztosnak tűnik, hogy a modul nyomásmentes környezetet, egyben védelmet nyújtana a benne elhelyezett műholdnak vagy műholdaknak. Az eszközök így kevésbé lennének kitéve az űrben uralkodó mostoha körülményeknek, elég csak a 90 percenkénti extrém hőingadozást vagy éppen a sugárzást említeni.

A lap értesülései szerint egyébként az első demonstrációs küldetésre akár már jövőre sor kerülhet, bár menetrendet hivatalosan sem a hadsereg, sem a Gravitics nem közölt.

Fiatal csillag

A Gravitics egyébként nagyon fiatal cég, hiszen mindössze 2021-ben alapították. A startup eddig leginkább lakó- és tárolómodulok tervezésével foglalkozott, amelyekkel megkönnyíthető a Föld körüli pályán történő kutatási és egyéb célú munka. Ahogy a cég neve is mutatja, a fejlesztések elsősorban olyan terek kialakítását célozzák, ahol a felszíni körülményekhez hasonlatos gravitáció uralkodik.

A vállalat eddigi legnagyobb projektje a StarMax néven futó, 7,6 méter átmérőjű kapszula kifejlesztéséhez kötődik. Ennek nyomás alatt lévő térfogata nagyjából 400 köbméter, ami a teljes Nemzetközi Űrállomás méretének mintegy 40 százalékát teszi ki. Már amennyiben munkába áll, mert a cég egyelőre még csak a fejlesztési fázisnál tart.

Piaci hírek

Meglepetés! Elhülyít minket a ChatGPT használata

Az MIT tudósainak frissen publikált kutatása megerősíti azokat az aggodalmakat, miszerint annyira nem tesz jót az agyműködésünknek, ha túlzottan a generatív algoritmusokra bízzuk magunkat.
 
Hirdetés

Cyber Threat Intelligence: üzleti előny a sötét adatokból

Egyetlen kompromittált jelszó. Egy belépési pont, amit már nem használnak. Egy korábbi alkalmazott adatszivárgása. Ezek ma már nem csupán technikai hibák, hanem valós üzleti fenyegetések, amelyek a digitális alvilág piacán előbb bukkannak fel, mint ahogy a cég egyáltalán észrevenné.

A digitális támadások célpontjai ma már nem feltétlenül azok a vállalatok, amelyektől a támadók adatokat vagy pénzt akarnak szerezni. Elég, ha a támadás egyik láncszeme nem védett – az elkövetők ezen keresztül lépnek be a rendszerbe. És ez a láncszem gyakran nem is belül van.

a melléklet támogatója a One Solutions

Hirdetés

Miért kell az üzleti intelligenciának megelőznie az MI bevezetését?

A felfokozott várakozásokhoz képest kiábrándító az MI-bevezetések valósága, ebben pedig a fő bűnös a rossz adatminőség és nem megfelelő adatinfrastruktúra.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.