Az autógyártó a Japánban nagyon népszerű, kisméretű járműveket vértezné fel autonómiával a Tier IV startup segítségével.
Hirdetés
 

Átfogó együttműködésről állapodott meg a héten a Suzuki Motors és a Tier IV. A közösen kiadott közlemény szerint az autógyártó és a nagojai székhelyű, autonóm rendszereket fejlesztő startup partnerségének célja az "autonóm vezetési technológia által lehetővé tett innovatív mobilitási szolgáltatások létrehozása". Utóbbiakkal pedig a remények szerint ki lehet majd elégíteni "az elérhetőbb és hatékonyabb regionális mobilitási megoldások iránti növekvő igényt".

Az együttműködésről beszámoló Nikkei cikk szerencsére az általánosító és homályos PR-máz mellett némi konkrétummal is szolgál. Az ázsiai lap beszámolója alapján a Suzukinál kifejezetten a gyéren lakott vidéki régióban élőket szeretnék megcélozni egy olyan miniautóval, amelyik önvezető képességekkel rendelkezik.

Az autonóm platform fejlesztésénél jön a képbe a 2015-ben alapított Tier IV, amely egy open source alapokon nyugvó önvezető rendszerrel dolgozik. A járművek operációs rendszerének is tekinthető Autoware mögött széles szakmai közösség áll, többek között a Nagoya Egyetem és egy japán nemzeti kutatóintézet munkatársai is dolgoznak rajta. 

A tervek szerint első körben egy Tier IV megoldásával felvértezett prototípus készül, amely jó alapot adhat a Suzuki autonóm rendszerekhez köthető további fejlesztéseinek is. A partnerség keretében első körben a japánban kei carként emlegetett kompakt könnyűszerkezetes miniautókat vértezik fel önvezető képességekkel. A maximum 660 köbcentis motorral szerelt járművek népszerűségének titka, hogy kedvezőbb adózási és biztosítási besorolás alá esnek. Ráadásul kis méretük miatt sokkal könnyebb velük manűverezni az ország ritkán lakott, szűk utakkal rendelkező hegyvidékes részein.

A fenti konstrukció nagy előnye lehet az is, hogy az elöregedő japán társadalom legidősebb tagjainak sem kellene így lemondani az önálló autózás lehetőségéről.

Mindenki mindenkivel

A két vállalat egyébként nem most kezdte a barátkozást. A Tier IV terveit tőkével is támogató Suzukinál két évvel ezelőtt már felszereltek egy tesztautót a startup rendszerével. A japán autógyártó ugyanakkor nem ragaszkodik a belföldi partnerekhez: néhány héttel ezelőtt jelentették be például, hogy befektetőként szállnak be a robotaxi-szolgáltatást indító amerikai Glydwaysbe.

A Tier IV a maga részéről szintén igyekszik a lehető legszélesebb együttműködői kört kialakítani. A Yamaha Motor és az Isuzu Motors egyaránt invesztált a startupba: előbbi inkább gyártási folyamatok automatizálásában, míg utóbbi a buszok működtetésében szeretne üzleti eredményekre váltható megoldásokat kapni. A technológiában és a csapat képességeiben bízó befektetők között találjuk továbbá a Sompo Holdingsot és a Mitsubishit is.

Mobilitás

Von der Leyen szerint közel sem lefutott ügy az MI-verseny

Az EU újabb 50 milliárd eurót fordít a mesterséges intelligenciával összefüggő fejlesztésekre, és egy olyan európai MI-brand felépítésére törekszik, ami az Unió határain túl is vonzó lehet.
 

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT A PROJEKTMENEDZSMENTRŐL TUDNI KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, hibrid működésről, elosztott csapatokról, kulturális gapek kezeléséről. Exkluzív információk képzésekről, munkaerőpiacról, kereseti és karrierlehetőségekről.

2025.03.18. Symbol Budapest

RÉSZLETEK »

Nem csak technológiai, hanem kulturális változást is jelent az átállás – többek között erre is tekintettel kell lenni az obszervabilitás széleskörű alkalmazása során.

a melléklet támogatója a Dynatrace

Hirdetés

Szakmai nap a jövőálló digitális infrastruktúra jegyében

A digitális infrastruktúra új kihívásai - legyen szó MI megoldásokról, szigorodó fenntarthatósági követelményekről, vagy az reziliens és szünetmentes működésről - szinte minden nagyobb szervezet életében meghatározó szerepet játszanak. Egy szakmai rendezvénysorozat segítségével közelebb kerülhetünk a megoldásokhoz és segítséget kaphatunk az új technológiák sikeres implementálásához.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.