Az autógyártó nehézjárművekre specializált leányvállalata egy külön csoportot hoz létre, hogy a következő évtizedben munkába állhassanak a robotteherautók.

Autonomous Technology Group néven új egységet alakít ki a Daimler Trucks, amelynek célja, hogy a magas fokon automatizált tehergépjárművek valamikor a 2020-as években megjelenhessenek az utakon. A kezdeményezés támogatására rendelkezésre áll az a még a januári CES-en beharangozott 500 millió eurós beruházási keret, amelyet autonóm rendszerek fejlesztésére szán a Daimler.  

Irány a 4-es szint

A júniustól felálló új szervezet feladata a kamionok 4-es szintű önvezetési rendszerrel történő felvértezése, amely az automatizálás majdnem legnagyobb fokát jelenti. Ezt a szintet a bizonyos korlátozásokkal (például területi), de magukat teljesen önállóan vezetni képes járművek kapják, ahol az emberi sofőr szerepe maximum felügyeletre és esetleg korrigálásra szorítkozik. A Daimler elképzelései szerint ezt a minimális korlátozást a teherautóiknál az jelentené, hogy csak meghatározott pontok, például a raktár és egy üzem között biztosítanák a beavatkozást nem igénylő szállítmányozást.

A csoport élére kinevezett Peter Vaughn Schmidt szerint első körben megkeresik azokat a potenciális partnereket, akik számára megfelelő ez az A-ból B pontba történő fuvarozás. És amennyiben fogékonyak rá, pilot projekt keretében fejlesztik velük közösen az egyelőre még nem holnap debütáló új kamionos rendszert. A Daimler nem csupán a technológiát, de az annak üzemeltetéséhez szükséges infrastrukturális- és hálózati elemekkel is maga szeretne előállni.

Az Autonomous Technology Group szellemi bázisát nem csak a német anyacég különböző központjaiban dolgozó szakemberei fogják erősíteni. A csoporthoz tartozik ugyanis a Virginia államban bejegyzett Torc Robotics, amely kifejezetten teherautókba szánt önvezető rendszerek szoftveres fejlesztésével foglalkozik.

Mások sem pihennek

A teherszállítás automatizálása nem csak a Daimernél forró téma. Mi is beszámoltunk például arról a projektről, amelynek keretében a Volvo teherautói magas automatizáltsági szint mellett végeznek szállítási szolgáltatást egy norvég bányánál. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a svéd járműveknek egy nagyon rövid, egyszerű vonalvezetésű, közúti forgalomtól mentes szakaszt kell bejárniuk, de tény, hogy a Volvónál már mindez működik és innen lépnek majd tovább.

Más irányból közelít a témához egy svéd startup. Az Einride teljesen elektromos kamionjában még pilótafülke sincs, az irányítást távolról, 5G-s hálózaton végzik, már amikor egyáltalán be kell avatkozni az autonóm funkciókkal bíró gép működésébe. A jármű néhány nappal ezelőtt el is kezdte első munkáját egy raktár és egy szállítmányozási terminál között. Bár a távolság mindössze 300 méter, de ez az első teszt a világon, amely során közútra engedtek egy vezető nélküli tehergépjárművet. A kamion ugyan elméletileg óránként 85 kilométer megtételére képes, a hatóságok egyelőre jobbnak látták 5 kilométer per órában megszabni a tesztkörök sebességét.

És persze mindenképpen szót érdemel a Tesla elektromos kamionja is. Elon Musk másfél évvel ezelőtt valóságos sci-fi bemutatót tartott a megálmodott csodagépről, ám a nem éppen visszafogott kijelentéseiről híres cégvezér szavainál fontosabbak lesznek a tények. Az első példányokat akkor 2019-re ígérte be a Tesla vezére, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy mindez megvalósulna.

Piaci hírek

A Temu gazdája lenyomta még az Alibabát is

A gyorsan növekvő alkalmazás üzemeltetője, a PDD tavasszal tette át a székhelyét Sanghajból Dublinba, és egyelőre a szaporodó ellenőrzések sem lassítják tengerentúli terjeszkedését.
 
Hirdetés

Ráfizetünk, ha a védelmen spórolunk!

Ha a védelmen spórolunk, kiberbűncselekmény áldozatává válhatunk. A Sophos MRD (észlelő és helyzetkező) szolgáltatása védelmet nyújt.

Összeurópai szabályozás készteti a cégeket a biztonságosabb informatikai működésre, de a megvalósításhoz nemcsak technológia, hanem emberek is kellenek.
Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.