Habár a személyautók régen kikerültek a Volvo Group portfóliójából, a svéd gyártó megkerülhetetlen szereplője maradt a nehezebb súlycsoportnak. A csoport egyik tagja a Volvo Truck, amely többek között regionális közlekedésre alkalmas közepes méretű teherautókat és az építőiparban, bányákban bevethető, nagy teherbírású tehergépkocsikat készít. Ugyan a nagyközönség leginkább a személyszállításban bevethető robotpilóták megjelenését várja, a svédek példája is mutatja, hogy speciálisabb körülmények között sokkal hamarabb találkozhatunk majd a jövő technológiájával.
Nehéz meló, de valakinek ezt is csinálnia kell
A mérföldkőnek nevezett üzlet egy norvég bányavállalkozással köttetett mégpedig egyfajta logistics-as-a-service modellben. A Volvo több teljesen autonóm közlekedésre alkalmas teherautót állít munkába, amelyeknek az lesz a feladata, hogy elhordják a mészkőbányában kitermelt anyagot a nem túl távol lévő berakodó kikötőhöz. Az első ilyen kereskedelmi megállapodás érdekessége, hogy a svédek az elszállított mészkő mennyisége után kapnak pénzt a norvég ügyféltől, azaz utóbbinak semmiféle beruházást nem kell eszközölnie.
Hogy ez a modell a szállító oldaláról is megérje, ahhoz óraműpontossággal működő, stabil megoldásra van szükség. A Volvónál viszont láthatóan bizakodóak, amit megalapozhatott az előzetes tesztek eredménye is. Az erről készült, alább látható rövid reklámfilmből az is kiderül, hogy első körben még felügyelő személyzettel járnak a kamionok, ám a későbbiekben teljesen szabad kezet adnak a technikának.
A bevezetés nyilvánvalóan nagyban megkönnyíti, hogy egy rendkívül rövid, elzárt, jól modellezhető útszakaszon kell csak elnavigálni a teherautóknak. A nagyjából 5 kilométeres út a két célpont között néhány rövid útszakaszból és két hosszabb alagútból áll, ahová nemigen tévedhetnek vasárnapi hobbisofőrök.
A Volvo Trucks történetében nem a Norvégiában bevetett teherautók lesznek az első önjáró munkagépek, mivel ilyen projektek már indultak hulladékgyűjtéssel és cukornádbetakarítással összefüggésben is. A szolgáltatásként igénybe vehető szállítmányozás viszont a maga nemében egyedülálló és jó alapot adhat újabb hasonló üzletek megkötésére.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak