Robert Stöllinger tizenhat év után adja át a vezetést. Utóda Rózsai Rezső, aki jelenleg az audit részleget irányítja.

Tizenhat év után visszavonul a KPMG vezérigazgatója, Robert Stöllinger. A posztot hivatalosan szeptember 30-ig betöltő szakember helyére az audit részleg jelenlegi vezetőjét, Rózsai Rezsőt nevezték ki partneri pozícióban. Ezzel egy időben Beer Gábor, a cég adó- és jogi tanácsadási szolgáltatásokért felelős partnere veszi át az üzleti tanácsadási részleg irányítását, aki a helyettes vezető partneri pozíciót is betölti majd.

A cég közleménye szerint Robert Stöllinger december végéig a tanácsadó cégnél marad, hogy segítse az átmenetet és az új vezetők munkába állását.

Robert Stöllinger 1992-ben csatlakozott a KPMG-hez, és 2003 óta vezeti a magyar leányvállalatot, amely regnálása alatt 380 fős cégből 1300 fős nagyvállalattá fejlődött. Vezérigazgatói teendői mellett 2014-ig az audit részleget, majd 2016-tól a tanácsadó részleget is vezette. Szintén az ő időszakában hozta Budapestre a KPMG a Digital Audit Centerét, egyik globális szolgáltató központját, valamint globális sporttanácsadási részlegét.

Az új vezérigazgató, Rózsai Rezső a Budapesti Gazdasági Főiskola elvégzése után, 1997-ben pályakezdőként érkezett a KPMG Hungária Kft.-hez. 2008-ban választották audit partnerré, és 2014-ben nevezték ki az audit üzletág vezetőjévé. Az üzletág irányítását vezérigazgatói kinevezése után is ellátja.

Helyettese, Beer Gábor, aki egyben a tanácsadási részlegének új vezetője is, Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetemen és a Corvinus Egyetemen szerzett diplomát. 2000-ben érkezett a KPMG-hez, ahol 2014 óta a vállalat adó- és jogi tanácsadási szolgáltatásokért felelős vezető partnere.

Közösség & HR

A KPMG megíratta az MI-vel, hogy mi mindenre jó az MI – csak hibásan

Az mindenesetre kiderült, hogy a mesterséges intelligencia önfényezésben legalább annyira jó, mint a tanácsadók.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.