Az európai technológiai startup-ökoszisztéma tavaly ismét rekordot dömtött az éves tőkebevonási szint tekintetében, és a bizonytalanságok ellenére már az idén is sor került nagyszabású befektetésekre, felvásárlásokra vagy együttműködések bejelentésére. Ennek ellenére a kontinens még mindig jócskán le van maradva az Egyesült Államok mögött, aminek az egyik fontos okát abban látják, hogy az európai befektetők nem rendelkeznek cégalapítói tapasztalatokkal. A tengerentúlon a kockázati partnerek több mint fele rendelkezik ilyen irányű előélettel, míg Európában ez az arányt csak 8 százalékosra teszik.
A hétfőn bejelentett, 250 millió euró értékű Plural befektetési alap létrehozói ezt a problémát próbálják orvosolni: a platform befektetői kizárólag olyan korábbi alapítók és üzemeltetők, akik több évtizedes vállalatépítési tapasztalattal rendelkeznek. A Plural alapítói (Ian Hogarth, Khaled Helioui, Sten Tamkivi és Taavet Hinrikus) úgy vélik, hogy a techcégek felfuttatása során szerzett "sebhelyeik" nagyon fontosak lehetnek a cél megvalósításában, vagyis abban, hogy hatékonyan támogassák az alapítók következő generációját globális potenciállal rendelkező európai vállalatok felépítésében.
Minden szakmát ki kell tanulni
Ők maguk négy sikeres startupot alapítottak (Wise – eredetileg TransferWise –, Songkick, Teleportot, Certific), ezen felül jelentős szerepet játszottak a Skype, a Bigpoint és a Topia felépítésében, és jelenlegi portfóliójukba is olyan cégek tartoznak, mint a Deliveroo, a Hopin, a Pipedrive, a Chorus, az Uber, a Zego vagy a Bolt. A Plural már eddig is összesen 14 különféle cégbe fektetett be, amelyeknek az irányításában is részt vesz, emellett további, korai szakaszban járó startupokat keresnek 1 és 10 millió euró közötti befektetésekkel. Minden alapító évente 3-5 ügyletre összpontosítana, megfelelő időt szánva az induló vállalkozásokra.
A vonatkozó közleményben az észt Taavet Hinrikus, a Wise alapítója úgy fogalmazott, hogy ők lesznek azok a befektetők, akikre nekik maguknak is szükségük lett volna, amikor saját cégeiket fejlesztették. Szerinte a cégalapítás is egy mesterség, a mesterségek elsajátításának pedig az a legjobb módja, ha az ember olyanokkal dolgozik együtt, akik tapasztalattal rendelkeznek az adott területen. A Plural egyébként úgy látja, hogy jelenleg is sok lehetőség marad kihasználatlanul, különösen Európában, ahol mindenképpen meg kellene változtatni a kapuőrként (gatekeeper) működő, konzervatív finanszírozási mechanizmusokat.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak