A 3D-nyomtatás fejlődésének egyik legnagyobb haszonélvezője az egészségügy, pontosabban a betegek lehetnek. Erre mutat jó példát két, közelmúltban elvégzett holland műtét.

Egy 16 éves fiú és egy 68 éves nő életkörülményein tudtak jelentősen javítani holland szakemberek azzal, hogy a jogi és szabályozói nehézségeken átküzdve magukat, háromdimenziós nyomtatás segítségével személyre szabott implantátumot ültettek a páciensekbe.

Kelj fel, és járj!

Az Utrechtben lévő, oktatási központként is üzemelő kórház munkatársai a közelmúltban hozták nyilvánosságra az elért eredményeket, amit nem csak egy orvosi lapban megjelent cikkben foglalták össze, hanem az alább láthat, "civilek" számára is befogadható videóban.

Mindkét ember azért szorult a beavatkozásra, mert egy ritka genetikai betegség miatt a gerincoszlopukban olyan elváltozások keletkeztek, amelyek végleges bénulással fenyegettek. Itt jött képbe a speciális, 3D nyomtatással előállított titániumimplantátum. Ehhez azonban nem csupán három szakterület (orvos, mérnök, kutató) összefogása kellett, hanem a beavatkozást akadályozó jogi nehézségek leküzdése is. Utóbbi egyébként jó példa arra, hogy a technológiai fejlődést az életünket szabályozó paragrafusok csak lassan és nehézkesen tudják lekövetni. 

 

 

Amint a videóból is kiderül, az első ilyen beavatkozáshoz 6 hónapnyi közös munka kellett, ám az itt megszerzett tapasztalatokra építve a második esetben mindössze 1,5 hónap telt el a kezdés és a sikeres műtét között. A módszer eredményességét jól mutatja, hogy mindkét beteg már egy hét után elhagyhatta a kórházat, a 16 éves fiú pedig egy hónappal a beavatkozás után már iskolába ment.

Az orvosok ráadásul nem olyan titkolózóak, mint az üzleti szféra szereplői. A csapat készséggel rendelkezésre bocsájtja a felhalmozott tudást és gyakorlatokat bármelyik érdeklődő kórháznak. Arra azért felhívják a figyelmet, hogy az eredményességet nagyban segítette az a szerencsés helyzet, hogy az említett, sokrétű tudással bíró szakértői csapat helyben rendelkezésre állt. Azaz a modern orvostudományban egyre inkább nem csupán kiváló doktorokra, hanem a technológiához értő mérnökökre, fejleszőkre is szükség van.

Lehetőségek tárháza

A technológia és az orvoslás egyre szorosabb viszonyát szintén mutatja az a rengeteg eset és fejlesztés, amelyekről lapunkban is hírt adtunk az elmúlt években. Csak a 3D-s nyomtatásnál leragadva említhető az első nyomtatott emberi szív, bőrszövet, vagy éppen a mára már szinte futószalagon gyártott hallókészülékek és protézisek. Tágabbra tekintve ott van a gerincsérülések kezelésénél szintén hasznosnak tűnő, gondolattal irányított exoszkeleton, de említhető a virtuális valóság is, amelyet a demencia elleni küzdelemtől kezdve a szülészeti oktatásig számtalan helyen igyekeznek hasznosítani.

Piaci hírek

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.