Egy kísérleti programban már bevált a Cyberdyne exoszkeletonja: gerincsérültek rehabilitációját segíti.
Hirdetés
 

Egyelőre az amerikai egészségbiztosítók nem támogatják a japán Cyberdyne cég ún. biofeedback exoszkeletonjának alkalmazását, de mivel az önköltséges kezelések (egy teljes terápia 24 ezer dollár, kb. 6,7 millió forint) eredményei biztatóak, hamarosan ez is változhat – írja az IEEE Spectrum a HAL (Hybrid Assistive Limb) nevű rehabilitációs eszközről. (A Cyberdyne fejlesztéseiről pár éve a Bitport is beszámolt, de akkor még a részletekről nem sokat lehetett tudni.)

A floridai Jacksonville-ben működő Brooks Rehabilitációs Központban eddig hét gerincsérült beteget kezeltek segítségével nagyon jó eredményekkel.

Érzi, amit a végtag nem…

A HAL legfőbb erénye, hogy nem rákényszeríti a mozgását a szerkezetet viselő emberre, hanem lényegében végrehajtja az agyi utasításokat. Azaz szuperérzékeny szenzoraival dekódolja azt az agyi ingert, amely akkor keletkezik, amikor az ember szeretné megmozdítani a lábát. Az exoskeleton az agy parancsának megfelelően mozdul, segítve-erősítve az izmok mozgását.

A Cyberdyne lényegében feje tetejére állította az exoszkeletonokkal kapcsolatos korábbi elképzeléseket: nem a váz irányítja a mozgást – mint például az LG megoldásánál –, hanem az ember agya és izomzata irányítja az agyból érkező parancsokkal az exoszkeletont. A gyógyászatban alkalmazott fejlesztések többsége ugyanis csupán azt teszi, hogy előre beprogramozott módon mozog – lényegében a páciensre kényszerítve saját mozgását.

A klinikai kísérlet egyik részvevője autóbalesetben bénult le deréktól lefelé. A férfinak a baleset során erősen roncsolódott a gerince, és a lábait mozgató idegpályák olyan súlyosan sérültek, hogy a férfi elveszítette a mozgásképességét. Valamennyi ingerületet az idegek ugyan képesek továbbítani, ez azonban ahhoz kevés, hogy önerejéből járni is tudjon. A HAL érzékelői azonban képesek felfogni ezeket a nagyon gyenge jeleket is, és az agyi parancsnak megfelelően megmozdítják a sérül férfi lábát.

Biofeedback: összhangban a testtel

A Cyberdyne is azt hangsúlyozza a HAL leírásában, hogy az exoszkeleton viselője szándékával összhangban, azt segítve működik. Ez azért fontos a fejlesztő cég szerint, mert ezáltal nem csak tartós sérültek segítésére használható, hanem rehabilitációra is.

A rehabilitáció kulcsa egyébként a Cyberdyne szerint az, hogy a beteg agya pozitív visszajelzést kap arról, hogy a tervezett mozgás befejeződött. Ez pedig erősíti az agy és az izmok közötti jelátvitelt. Így bizonyos esetekben elérhető az, hogy a sérültek visszakapják önálló mozgásképességüket. Ezért is nevezik a HAL-t biofeedback rendszernek.
 


Egy teljes rehabilitációs program hatvan 90 perces kezelésből áll, azaz 12 héten át, heti öt napot vesz igénybe. A floridai rehabilitációs intézet munkatársai nem csak baleseti sérültek rehabilitációjára használják az eszközt, hanem például az idegrendszert károsító Guillain-Barré-kór hatására a végtagokban kialakuló izomgyengeség, izomsorvadás, reflexkiesés, érzészavar miatt kialakuló mozgási nehézségek kezelésével is kísérleteznek.

Németországban támogatják is

A japán exoszkeleton az EU-ban is megszerezte a szükséges engedélyeket. A németeknél már használják is, sőt a DGUV (Deutsche Gesetzliche Unfallversicherung) a munkahelyi balesetek esetén fizeti a kezelések árának jelentősebb részét, a betegnek mindössze 500 eurót kell térítenie – állítja a Cyberdyne honlapja.

Piaci hírek

Az iPhone-eladások szűk harmada rámehet a kínai hadjáratra

Legalábbis ezt olvasta ki üveggömbjéből az Apple-kérdésekben igen nagy szakértőnek tartott Ming-Csi Kuo.
 
Már Budapesten is van olyan előadás, amit wifihálózat és mobiltelefon segítségével tettek interaktívvá.

a melléklet támogatója a TP-Link Magyarország

Nem általában a távmunkáé, hanem a mostani tipikus távmunka-helyzeteké. A szervezetek arra nem voltak felkészülve, hogy mindenki otthonról dolgozik.

Alapjaiban kell megújítani a biztonságról kialakított felfogásunkat

Tavaly január végétől megszűnt a Java SE 8 ingyenes frissítése, és a Java SE 11 sem használható ingyenesen üzleti célra. Tanácsok azoknak, akik még nem találtak megoldást. Hegedüs Tamás (IPR-Insights) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.