A szolgáltatás neve Volcano Engine. Sokkal több lesz, mint egy TikTok-as-a-Service, és annál is, amit nyáron megszellőztettek.
Hirdetés
 

Virágba szökkent a ByteDance felhőszolgáltatási koncepciója, és sokkal színesebb lett, mint azt korábban sejteni lehetett. A nevéről – Volcano Engine – 2020 óta lehet tudni, mivel az akkor még csak tervezett szolgáltatást megtestesítő cég tagja lett a Cloud Native Computing Foundationnek. A ByteDance azonban csak idén nyáron kezdett kommunikálni róla. Akkor azonban még azt sugallta, hogy a Volcano Engine javarészt a TikTok rendkívül fejlett, mesterségesintelligencia-alapú ajánlási algoritmusának a monetizálását jelentené.

A Volcano Engine honlapja (bár .com domain alatt fut, jelenleg csak kínai változata létezik) az elmúlt napon hirtelen megtelt tartalommal, és megjelent rajta egy sor szolgáltatás, figyelt fel rá a The Register.

Szinte minden olyan szolgáltatást kínálnak, ami ma egy hiperskálázható megoldásokat kínáló szolgáltatótól elvárható, például rugalmas számítási és tárolási lehetőséget. De van többek között relációs adatbázis szolgáltatás (ApsaraDB for MySQL), cloud networking, illetve DDoS elleni védelem is a palettán.

Emellett a cég lényegében minden olyan megoldást beletett a nyilvános szolgáltatáskínálatába, amit saját platformjai üzemeltetéséhez használ. A fentebb már említett ajánlómotoron túl a portfólió része a ByteHouse adattárház és a Smart Video Creation SDK is. A szolgáltatások közül valószínűleg erre a hármasra lesz igazán nagy kereslet, ugyanis sokan ezeknek a hatékonyságára vezetik vissza a TikTok extrém gyors növekedését (2020 közepén még kevesebb mint 700 millió havi aktív használója volt, idén szeptemberben viszont már számuk elérte az egymilliárdot).

A ByteDance azt egyelőre nem jelentette be, hogy hány adatközpontot üzemeltet, és milyen régiókban lesz jelen, és szinte semmit sem közölt a szolgáltatási szintekre vonatkozó garanciákról. A The Register szerint azonban valószínűsíthető, hogy egyelőre csak Kínában van infrastruktúrája.

Új bevételekre van szükség

A vállalat a kínai sajtó szerint azt a célt tűzte ki, hogy a negyedik legnagyobb hazai felhőszolgáltatóvá szeretnének nőni. A jelenlegi élbolyt az Alibaba, a Huawei és a Tencent alkotja. Velük az IaaS területén nem tudja felvenni a versenyt, hiszen a szükséges adatközponti háttér felépítése lassú és költséges (kínai lapértesülések szerint egyébként erre nem is költött túl sokat a ByteDance). A legjobb esélye a TikTok MI-hátterének az értékesítésével van, de ott is erős a konkurencia. Kínában például a hasonló felhős koncepciót követő Baidu, de az Nvidia és az AWS is mesterséges intelligenciához kötődő szolgáltatásokban erősített.

A ByteDance bevételeinek legnagyobb részét egyelőre a konzumer termékek adják. Ezen a piacon azonban egy idő után szükségszerűen csökken a növekedés dinamikája. Ebből a helyzetből a továbblépés kézenfekvő módja a szolgáltatások hasznosítása a vállalati piacon. Erre utalt már a Lark kollaborációs platform elindítása és a félvezetőipari tervek is. A leglátványosabb lépés azonban kétségtelenül a Volcano Engine elindítása.

Cloud & big data

Robotméh enyhítheti az élelmezési krízist

A beporzást végző méhek számának tendenciózus csökkenése súlyos válsággal fenyeget. Egy amerikai kutatócsapat azonban jól halad a gépesített alternatíva fejlesztésével.
 
Valószínűleg soha. A piackutatók szerint a felhő mellett is dinamikusan növekszik a hosting iránti igény.

a melléklet támogatója a vshosting

Létezik egy ortodox irányzat, mely szerint a jelszavak legyenek minél hosszabbak és összetettebbek, valamint cseréljük azokat minél gyakrabban. Valóban ettől lesznek a rendszereink biztonságosabbak? Pfeiffer Szilárd (Balasys) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.