Átszervezéssel próbálják kezelni a botrányok miatt kialakult helyzetet.

Nehéz helyzetbe került az NSO Group. A vállalat vasárnap jelentette be, hogy azonnal hatállyal lemond a vezérigazgató, Shalev Hulio. Ezzel egy időben az is kiszivárgott, hogy elküldenek a cégtől száz embert. A vezérigazgató, aki a vállalat egyik alapítója is, a továbbiakban az NSO M&A (mergers and acquisitions) részlegét irányítja.

Az átszervezést Jaron Shohat operatív igazgatónak kell levezényelnie, illetve ő irányítja a céget addig, amíg az igazgatóság megtalálja az új vezetőt. Száz munkatárs elküldése az NSO esetében jelentős leépítésnek számít: a vállalat 2021-et kb. 750 alkalmazottal zárta.

Az átszervezés célja a vállalat működésének racionalizálása, közölte a cég. Minden lehetséges forgatókönyvet megvizsgálnak, amely biztosítja, hogy az NSO továbbra is a világ egyik vezető kiberhírszerző vállalata maradjon, amely a "NATO-tagországokra összpontosít".

Az amerikai kitiltást nagyon megszenvedték

Bár az NSO-nak az Európai Parlamentben is számot kellett (volna) adnia tevékenységéről (mint a Bitport is megírta, a maratoni meghallgatásból szinte semmi konkrétum nem derült ki), a vállalatra a Biden-kormány intézkedései jelentették a legnagyobb csapást. Az amerikai elnök tavaly novemberben exportkorlátozást vezetett be a cégre azzal az indoklással, hogy termékeit elnyomó eszközként használták. Ezzel lényegében elzárták az NSO-t az amerikai technológiáktól.

Az NSO minden követ megmozgatott, hogy lekerüljön a listáról. A The Times of Israel szerint állítólag még azt is megpróbálták elérni – sikertelenül –, hogy az exportkorlátozás témája felkerüljön Jair Lapid izraeli miniszterelnök és Joe Biden amerikai elnök júliusi jeruzsálemi találkozójának napirendjére.

Továbbra is kérdéses, hogy mi lesz a vállalat sorsa. Bár a vezérigazgató lemondása kapcsán kiadott közlemény állítja, hogy az NSO termékeire továbbra is nagy a kereslet, az értékesítés nehezebbé vált. Izrael ugyanis (valószínűleg nem függetlenül az Pegasus-botránytól) szigorította a kiberexport felügyeletét, és 100-ról 37-re csökkentette azoknak az országoknak a számát, amelyek vásárolhatnak izraeli kibervédelmi eszközöket.

Az egyik lehetséges kiút a felvásárlás lenne. Nyáron az NSO tárgyalásokat kezdett az L3Harris nevű amerikai védelmi vállalattal a felvásárlásáról, de az NSO-hoz hasonlóan rossz hírű Palantir neve is felmerült lehetséges vevők között. Ha ugyanis az NSO amerikai céggé válik, egyből megszűnnének az exportkorlátozások. Egy ilyen felvásárlás végrehajtása azonban szintén nem egyszerű: a The Guardian azt írta, hogy a Fehér Ház egy magas rangú tisztviselője szerint komoly kémelhárítási és biztonsági aggályokat vetne fel.

Biztonság

Egyre kevésbé férnek hozzá az MI-fejlesztők a létfontosságú adatokhoz

A tartalomszolgáltatók sorra vezetik be a korlátozásokat az általuk közölt anyagok felhasználására, miközben a mesterséges intelligencia egyre többet követelne magának.
 
Általános jelenség a hazai nagyvállalatok körében, hogy a szükségesnél jelentősen többet költenek nyilvánosfelhő-szolgáltatásokra. Utánajártunk, mi a pontos helyzet, és mit lehet tenni a költségek optimalizálásáért.

a melléklet támogatója a 4iG Nyrt.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.