Egy frissen kiírt hazai pályázat azokat a női szakembereket igyekszik megtalálni, akiknek karrierje példaként szolgálhatnak mások számára is.

Az IVSZ és a Women in Technology közös pályázatot hirdet, amellyel a gazdaság szereplőinek és a jövő generációjának szeretnének példaképként szolgáló női szakembereket felmutatni. A két szervezet szerint a hazai infokommunikációs szektorban meglehetősen alulreprezentált a női digitális szakemberek száma, akik ugyanakkor munkájukkal jelentősen hozzájárulnak a vállalatuk, a technológia és az IKT szektor, végső soron pedig a magyar gazdaság versenyképességének növeléséhez.

A kezdeményezés fontos célkitűzése, hogy láthatóvá tegye azokat a 40 évesnél idősebb nőket, akiknek munkája és jelenléte a hazai digitális gazdaság motorja, illetve elősegítse a női munkavállalók és női vezetők számának növelését a digitális gazdaság technológiai területein. Az IVSZ korábbi kutatásának eredményei alapján ugyanis minél idősebb egy nő, annál nagyobb eséllyel hagyja el a szektort és módosít pályát vagy választja inkább az IKT-szektor kiszolgáló és üzleti területeit (például business analyst, BI, projektmenedzsment pozíciót).

A pályázat révén az IVSZ és a WiTH arra is szeretné felhívni a hazai munkaadók figyelmét, hogy a 40-50 év felettiek, vagyis az X generáció tagjai magas szakmai tudással, évtizedes tapasztalattal és gyakorlattal tudnak hozzájárulni egy-egy cég életéhez és értékéhez.

A nők számának növelése a digitális gazdaságban jelentős tartalékot jelenthet az unióban és Magyarországon egyaránt, és ezt a hazai informatikai és infokommunikációs szektorban, valamint a technológiai iparágakban jelen lévő, illetve a digitalizáció útjára lépő egyéb területen aktív vállalatok körében egyaránt tudatosítani szükséges - vélik a kezdeményezők.

A pályázaton való részvételre közösségek jelölhetnek példakép nőket 2022. november 30-ig: a jelölő lehet szakmai szervezet, gazdasági társaság, kormányzati hivatal, civil szervezet, oktatási intézmény, egy szervezet több pályázatot is benyújthat.

Őket keresik

Az elismerésre jelölni lehet minden olyan, 40. életévét betöltő nőt, aki a következő kritériumoknak valamelyikének megfelel:

● Technológiai és digitális (IT) munkakörben kiemelkedő eredményeket ért el (pl. STEM területen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, technológiai cég fejlesztőjeként, vezetőjeként dolgozik).
● Informatika, távközlés, technológia területén, IT/digitális munkakörben és az IKT szektorban ért el kiemelkedő teljesítményt, beosztástól függetlenül -  kormányzati, állami vállalatoknál, non-profit szervezetetknél (például innovációs területen vagy egy digitalizációs projekt bevezetése során)
● Mindennapi munkája során sokat tesz a technológia, a digitalizáció és az informatika, infokommunikációs hírközlés és elektronikai szektor elismertségéért is. Ebbe a kategóriába várnak minden olyan nőt - munkakörtől, beosztásól függetlenül -, akik meghatározó szereplői a digitális gazdaságnak. Ez a kategória nyitott akár a pedagógusok, egyetemi oktatók, HR vezetők, jogi képviselők, és a civil szektor tagjai felé. 

A jelöltek elismeréséről bíráló bizottság dönt, amelynek tagjai között nők, férfiak, különböző korú, munkakörű és beosztású szakemberek, a munkaerőpiacon megjelenő gazdasági társaságok, valamint a versenyszféra, a kormányzat és az oktatás szakmai érdekképviseletei egyaránt képviseltetve vannak. A díj átadásának tervezett időpontja 2023. január. 

A pályázatról és a jelölés menetéről az IVSZ honlapján lehet részletes információkat találni.

Közösség & HR

Iráni rakéták fenyegetik a Stargate közel-keleti adatközpontjait

Az adatközpontokat is katonai célpontnak tekintik, az AWS és az Oracle infrastruktúrájának támadását követően a létesítményeket jelölő műholdképeket és újabb fenyegetéseket tettek közzé.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.