Július elsejétől a Google megszünteti népszerű RSS-olvasóját. Szerintük elavult formája ez a hírolvasásnak.
Egy emberként jajdult fel az internetes közösség, amikor a Google tegnap hivatalos blogjában bejelentette, hogy a tavaszi nagytakarításának második hullámában hamarosan lelövi a Readert. A vállalat indoklása szerint elkerülhetetlen, hogy bizonyos, a felhasználók által már nem annyira kedvelt, használt szolgáltatástól megszabaduljanak, ami azt jelenti, hogy 70 funkciót leépítenek.

Egyre kevesebben használják  Ezek egyike az RSS-gyűjtő Reader, amire a Google szerint azért nincs már szükség, mert a felhasználók hírolvasási szokásai megváltoztak, és mára sokkal inkább a közösségi csatornákon keresztül jutnak hozzá a betevő hírekhez. Ez a nethasználók egy részére valóban igaz. Ott van azonban az a nem kis számú kemény mag, melynek tagjai a 2005 óta üzemelő Readert tökéletesen belakták, és naponta 200-300 (vagy ennél is jóval több) hírt pörgetnek át rajta új információkért.


A szomorú üzenet: a Google Reader 2013. július 1-ig üzemel

A Google nyilván tisztában van ezzel, ennek ellenére azzal indokolja döntését, hogy a Reader felhasználóinak száma az utóbbi időben folyamatosan csökken, és nem kívánnak több erőforrást beleölni az üzemeltetésébe. A frissítésével sem igazán törődtek az utóbbi években, legutóbb akkor nyúltak hozzá – (2011 októberében –, amikor integrálták a Google+-t, de azóta érintetlen a felület és az eszköztár.

Mi lesz veled, RSS?  Mindennek hatására egyrészt a felhasználóknak új RSS-gyűjtő után kell nézniük, másrészt gondoskodniuk kell arról, hogy a linkjeiket, adataikat július 1-ig kimentsék – ehhez a Google egyébként részletes útmutatót és módszereket kínál. A döntés másik vetülete az, hogy azoknak a fejlesztőknek, akik saját RSS appjukat a Readerre alapították, most új megoldás után kell nézniük, arról nem is beszélve, hogy híroldalak, portálok sokasága fogja megérezni, hogy a Readerből érkezett forgalom majd várhatóan megcsappan. Ezzel együtt mindez egy markáns üzenet is a Google részéről, aminek valószínűleg hatása lesz az RSS létére, annak ellenére, hogy a mai napig nem akad jobb eszköz hírforrások sokaságának követéséhez és feldolgozásához.



Feedly: tárt karokkal várnak mindenkit

A Reader leginkább azért volt vonzó a felhasználók számára, mert könnyen áttekinthetően, listába rendezve engedte a hírek átpörgetését, nem úgy, mint a Feedly, amely sok képpel, magazinszerűen tálalja a híreket. Viszont éppen a Feedly volt az, amely elsőként bejelentette, hogy gondoskodik a pórul járt Reader olvasókról. A Google Reader API klónozásával megoldják, hogy július 1. után a korábbi Reader RSS-ek zökkenőmentesen megjelenjenek a Feedly felületén. A Feedly azt is felajánlotta, hogy más RSS alkalmazás fejlesztők kérhetnek tőlük segítséget az átálláshoz, vagyis a Reader ugyan eltűnik színről, de több megoldás van a pótlására.

Bezár a Google Labs, de marad a 20 százalék
Jöhet a Google Now iPhone-ra
Saját Chromebookkal robbantana a Google

Tesz a politikára az X

Egy félmilliárdos közösségi platform esetében aggasztó, ha nem erősíti, hanem éppen ellenkezőleg, gyengíti a politikai tartalmú álhírek elleni védőhálót. Az EU fenyeget, a népszavazásra készülő ausztrálok aggódnak.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.