Ahogy egyre több vállalat alkalmazza a mesterséges intelligenciát a jelentkezők szűrésére, az álláskeresők közül is sokan fordulnak az MI-chatbotokhoz a kísérőlevelek elkészítésében. A Business Insider összeállítása alapján a Fortune 500-as cégek közül már majdnem mindegyiknél működnek ilyen automatizált rendszerek, a technológia széles körű hozzáférhetőségével pedig a pályázók is felpattantak a vonatra: a lapnak nyilatkozó kiberbiztonsági szolgáltató vezetője például arról beszélt, hogy a hozzájuk érkező anyagok 45 százalékát tartják mesterséges intelligenciával generált szövegnek.
Bár felmerül a kérdés, hogy ha a munkaadók ennyire magától értetődő módon automatizálják az első körös kiválasztást, akkor mit várnak a munkavállalóktól – különösen, amikor válaszra sem méltatják őket, vagy az elutasítást is egy gép küldi a nevükben. Egy másik cégvezető erről azt állapítja meg a cikkben, hogy a probléma nem feltétlenül az MI használatával van, hanem azzal, amikor valaki "íróként, és nem szerkesztőként" használja a chatbotokat. Ugyanis sokfelé nem csak engedélyezik, hanem el is várják az MI-eszközök munkacélú alkalmazását, de azt nem támogatják, ha vakon rájuk hagytkozik valaki.
Egyik oldalon sem kifizetődő a totális gépesítés
Más szóval a gond a testreszabás, a tudatos felhasználás hiánya, amelynek felfedezésében a BI riportja szerint a toborzók és a munkaadók is egyre hatékonyabbak. Egyes helyeken "MI-biztos" kérdéseket fogalmazzanak meg, vagy előírják a videózást, máshol pedig "chatbot-csapdákat" állítanak, úgy manipulálva a nagy nyelvi modelleket, hogy a megfelelő elemek felbukkanjanak az MI által geneált anyagokban. Ennél is egyszerűbb persze, ha az adott álláshirdetést egyszerűen megosztják a ChatGPT-vel, és kérnek hozzá egy kísérőlevelet, amit aztán össze tudnak hasonlítani a beküldött szövegekkel.
A dolog ennek alapján úgy áll, hogy egyre könnyebb öngólt lőni a mesterséges intelligenciával íratott pályázatokkal, aminél az is jobb lehet, ha a jelentkező egyáltalán nem csatol semmit az önéletrajzához. A rendszer ugyanakkor messze van a tökéletestől. Nehéz vele vitatkozni, ha a munkavállalók tiszteletlenségnek érzik a gépesített kiválasztást és a robotokkal való levelezést, de még ennél is érdekesebb, hogy a mesterséges intelligencia a legjobb munkaerőt is könnyen alkalmatlannak nyilváníthatja a képzése során belekódolt elfogultságok és a működésére jellemző átláthatatlanság miatt.
Arról, hogy egy elfogult HR-menedzsernél mennyivel nagyobb károkat tud okozi egy általánosan használt algoritmus, itt írtunk részletesebben »
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT A PROJEKTMENEDZSMENTRŐL TUDNI KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, hibrid működésről, elosztott csapatokról, kulturális gapek kezeléséről. Exkluzív információk képzésekről, munkaerőpiacról, kereseti és karrierlehetőségekről.
2025.03.18. Symbol Budapest
Szakmai nap a jövőálló digitális infrastruktúra jegyében
A digitális infrastruktúra új kihívásai - legyen szó MI megoldásokról, szigorodó fenntarthatósági követelményekről, vagy az reziliens és szünetmentes működésről - szinte minden nagyobb szervezet életében meghatározó szerepet játszanak. Egy szakmai rendezvénysorozat segítségével közelebb kerülhetünk a megoldásokhoz és segítséget kaphatunk az új technológiák sikeres implementálásához.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak