Hamarosan érkezik a hivatalos nevéből a chatet elhagyó Snapchat első fizikai terméke, a rövid videók készítésére kitalált napszemüveg.

Komoly mozgolódásba kezdett a fiatalok körében kimagaslóan népszerű üzenet- és fotóküldő alkalmazás. A még mindig csak 26 éves társalapító, Even Spiegel vezette Snapchat egyszerre vált nevet és csap fel hardvergyártónak.

Csökkenve bővülnek 

Ugyan az új név (Snap) betűre csak a fele az eddiginek, de a változás pontosan ennek ellenkezőjét hivatott szimbolizálni. A kezdetekben a rövid időn belül eltűnő üzenetekkel, képekkel hódító alkalmazás immár több akar lenni egy sima chatprogramnál, és ezt a szintlépést a jelek szerint ilyen formális megoldásokkal is igyekeznek erősíteni.

A váltás fő oka a szintén a hétvégén bejelentett új termék, a Spectacles piacra dobása. Ez tulajdonképpen egy kamerával felszerelt napszemüveg, amely különleges felvételeket készít természetesen a viselője perspektívájából. Az Egyesült Államokba még az ünnepi szezon előtt megérkező kütyü 130 dollárba (mai árfolyamon nagyjából 35 ezer forintba) kerül majd. 

 

 

A három színben, de egyetlen méretben érkező speciális szemüveg 10-30 másodperc közötti "életképeket" tud majd rögzíteni. A felvétel különleges, kerek formátumban készül, ami a Snapchat (pontosabban most már Snap) szerint jobban hasonlít az emberi látáshoz, ezért a felvett élmények erősebb hatást válthatnak ki a nézőből. Mintegy mellékesen ez a megfelelő vágással lehetővé teszi, hogy mobilról nézve folyamatos felvételt lásson a felhasználó úgy is, ha közben forgatja a készülékét. A beszerelt kamera a szokásosnál szélesebb, 115 fokos látószögű, ez szintén segít az emberi érzékeléshez hasonló képsorok előállításában. 

A felvett anyagokat wifin vagy Bluetooth segítségével lehet azonnal átküldeni a telefonra, illetve onnan keresztül az alkalmazásba. Ha nincs az embernél a mobilja, akkor a szemüveg egy határig saját hatáskörben is képes tárolni a rövid videókat. A készülék tokja pedig egyben akkumulátorként is szolgál, amely a hagyományos vezetékes módon tölthető fel egy-egy hosszabb bevetés előtt.

Lassan haladnak

A Spectaclest legutóbbi nyaralásán maga is kipróbáló Spiegel természetesen nagyon lelkesen nyilatkozott az új termékről. Elmondása szerint a különleges nézőpont és rögzítési technika páratlan, valósághű módon adja vissza azokat az eseményeket, amelyeknek korábban élőben volt szemtanúja.

Ennek ellenére a vállalatvezető a piaci stratégiával kapcsolatban meglehetősen óvatos volt. Nem árulta például el, első körben hány szemüveget akarnak értékesíteni, sőt azt sem, pontosan mikor és milyen formában kezdődik el az értékesítés. Ennek fényében azon sem lehet csodálkozni, hogy a nemzetközi forgalmazásról pláne nincs semmiféle információ.

Közösség & HR

TeslaMate-fiókok szivárogtatnak érzékeny információkat a Teslákról

Ez most kivételesen nem amiatt van, mert Elon Muskot nagyon leköti az X felemeléséért és a Mars meghódításáért vívott küzdelme.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.