Ideiglenesen két chatbotot is kivontak a forgalomból Kínában, amiért politikailag inkorrekt megjegyzéseket tettek. Eközben az internetszolgáltatók már edzenek a közelgő pártkongresszusra.

Elvileg a kínai Tencent QQ csevegőalkalmazásának nagyjából 800 millió felhasználója érhette el a megfelelő csoportokban azt a két chatbotot, amelyet a hét közepén meghatározatran időre lelőttek az üzemeltetők a hazafiatlan és politikailag inkorrekt válaszaik miatt. A Tencent közlemnye szerint jelenleg a harmadik fél által fejlesztett algoritmusok javítása zajlik, amelyek újra elérhetővé válnak majd a szükséges fejlesztéseket követően.

A pekingi Turing Robot által gondozott BabyQ, illetve a Microsoftnál fejlesztett XiaoBing nevű robotokról van szó, amelyek a jelek szerint nem megfelelő válaszokat adtak a kínai állampártot és a Dél-kínai-tengert érintő kérdésekre. a Financial Times beszámolója szerint a BabyQ tesztverziója szerdán még elérhető volt a fejlesztő oldalán, és a "szereted-e a kommunista pártot" kérdésre sima "nemmel" válaszolt.

Arra a felvetésre, hogy Tajvan része-e Kínának, a robotnak csak annyit tudott mondani, hogy egyelőre nem tud felelni a kérdésre. Ehhez képest a XiaoBing a Weibo mikroblog-oldalon közzétett képernyőmentés szerint kijelentette, hogy az ő kínai álma nem más, mint lepattanni Amerikába. A gépi tanuló algoritmusok jól láthatóan összeszedték azt az információt, amit a neten találtak, és a megfelelő irányelvek nélkül ezt sikerült szintetizálniuk belőle.

Ez van, ha szabadon tanulnak

A chatrobotok kényszerű pihentetésére egyébként nem ez az első példa, bár rendszerellenes kijelentésekért valószínűleg még egyet sem küldtek nagygenerálra. Legutóbb a Facebook mesterségesintelligencia-kutatói futottak bele abba a problémába, hogy két, egymással kommunikáló robot egy idő után, a paraméterek frissítésével elkezdték levetkőzni a nyelvtani és szemantikai szabályokat, és egyfajta halandzsa nyelven folytatták.

Ezt sokan úgy interpretálták, hogy a tárgyalásról és kooperációról szóló kísérletek során a robotok a saját nyelvükön szólaltak meg, ami persze teljes hülyeség. Sokkal szemléletesebb volt, amikor tavaly év végén a Microsoft a Tay nevű, a Twitteren működő chatbotjával voltak tele a hírek. Abból a tréfás kedvű felhasználók órák alatt rasszistát faragtak, és a leállítás-javítás-újraindítás manővert követően sem kellett sok, hogy Tay ismét előadja magát.

A Microsoft akkor a felhasználók koordinált szabotázsáról beszélt, de a chatbotok egyszerűen még tényleg nem alkalmasak összetettebb feladatokra mondjuk egy jól definiálható ügyfélszolgálati tevékenységnél. Ahogy a Financial Times által idézett szakértő is megjegyzi: mindig ott jönnek a problémák, amikor bonyolultabb a feladat az igen-nem válaszoknál.

Az IDC-ket sem hagyják elhízni

Hogy az élet az elhajló chatbotok nélkül se legyen eseménytelen, csütörtökön a közbiztonságért felelős minisztérium háromórás gyakorlatra kötelezett néhány online szolgáltatót, amelynek során bizonyítaniuk kellett "vészhelyzeti intézkedési képességeiket" – vagyis praktikusan azt, hogy a hatóságok által károsnak ítélt webes tartalmakat milyen gyorsan tudják elérhetetlenné tenni.

A kommunista párt idén őszre tervezett 19. kongresszusára a cenzorok is nagyban készülnek, a szokásosnál is szigorúbban véve a feladatukat a fontos személyi döntéseket is tartogató esemény előtt. A Reuters beszámolója alapján most netes adatközpontoknak és felhőszolgáltatóknak is igazolniuk kellett, hogy adott esetben képesek időben kivonni a forgalomból az ártalmas információt terjesztő weboldalakat.

A gyakorlatot a Reutersnek négy IDC, köztük a Microsoft kínai felhőszolgáltatásának üzemeltetője, később pedig a Kantonban (Kuangcsou) működő belbiztonsági iroda képviselője is megerősítette, de az illetékes hatóságok ezen felül nem kívánták kommentálni az értesüléseket. A gyakorlat állítólag a megjelölt oldalak lekapcsolásából és a szükséges adatok továbbításáról szólt a rendőrség felé.

Közösség & HR

A Micron is megkapta az irdatlan amerikai állami támogatást

Az Intellel, a TSMC-vel és a Samsunggal együtt így már 28 milliárd dollárt osztott ki az amerikai kormányzat a hazai csipgyártó üzemek építésére és fejlesztésére.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.