Egy átfogó hazai kutatás szerint az elmúlt időszakban a kétszeresére nőtt Magyarországon az informatikai szakemberek iránti kereslet.

Súlyos munkaerőpiaci anomáliára mutatott rá az ITM, az IVSZ és a KIFÜ megbízásából készült átfogó felmérés. Az informatikus szakmához köthető állások keresleti és kínálati oldalát is vizsgáló elemzés egyik legfontosabb megállapítása, hogy önmagában a felsőoktatás sem mennyiségi értelemben, sem strukturálisan, sem pedig minőségi szempontból nem tudja követni a munkaerőpiac növekvő digitális szakemberigényét. A megoldás egy összefüggő, a köznevelésre, a szak- és felnőttképzésre, illetve a motivációs tényezőkre is kiterjedő stratégia lehet.

Egyre csak nyílik az olló

Az eNET által lebonyolított kutatás során 3 140 céget, 2 159 informatikust, 1 785 középiskolás és 2 170 felsőoktatásból lemorzsolódott diákot kérdeztek meg, 60 mélyinterjút készítettek, valamint közel 11 ezer álláshirdetést elemeztek. Ebből kiderült, hogy az IT-szakértők iránti piaci kereslet még évekig felülmúlja az oktatási rendszer kibocsátását: jelenleg is mintegy 9 ezer informatikai álláshely betöltetlen, miközben egyre nyílik az olló, és a jelenlegi trendek alapján két év múlva akár 26 ezer fő is lehet a különbség a piaci kereslet és a képzési kibocsátás között.

Az öt év elteltével megismételt munkaerőpiaci kutatás szerint 2015 óta csak enyhén nőtt a diplomás informatikusok száma. Bár az utóbbi években népszerűvé váltak az IT képzési programok a felnőttképzésben, ezek megjelenése önmagában nem elegendő az informatikushiány érdemi enyhítéséhez, mivel az álláshelyek 72 százalékában felsőfokú IT-végzettséget (ennek 30 százalékában mesterszintű képzettséget) várnának el. Alapvető probléma, hogy az oktatás fejlődése, bővítése nem képes lépést tartani az üzleti életben tapasztalható digitalizációval. Utóbbit ráadásul alaposan felgyorsította a koronavírus okozta kényszerhelyzet.

A kutatás szerint a különböző képzési rendszerek (felsőoktatás, szakképzés, OKJ, bootcamp képzések) a következő két évben mintegy 18 ezer új szakembert bocsátanak a munkaerőpiacra. Ez azonban még mindig kevés a piac gyorsuló ütemben bővülő igényeinek kiszolgálására. 2015-ben a BellResearch által az IVSZ és az NFM megbízásából hasonló módszertannal elvégzett kutatás 3 ezer betöltetlen álláshelyet azonosított, és arra az eredményre jutott, hogy két éven belül – megfelelő mennyiségű és minőségű szakember rendelkezésre állása esetén – összesen plusz 22 ezer főt tudott volna foglalkoztatni a piac. 2020-ra ennek háromszorosára, 9 ezerre nőtt az aktuálisan betöltetlen álláshelyek száma és kétszeresére, 44 ezerre nőtt a foglalkoztatási potenciál.

Az oktatás problémái mellett az informatikushiányhoz hozzájárulnak a munkahelyeken tapasztalt nehézségek is. A több mint 2 ezer megkérdezett informatikai munkavállaló 26 százaléka gondolkodott már pályaelhagyáson, a legtöbben alacsony bér, más terület iránti érdeklődés, vagy a kiégés miatt; a megkérdezettek mintegy harmada megfontolná a külföldi munkavállalást is.

Átfogó stratégiát javasolnak

A tartós és növekvő digitális szakemberhiány súlyosan veszélyezteti a nemzetgazdasági és a vállalati szintű versenyképességet, hiszen ma már valamennyi ágazatban a digitalizáció és az innovatív technológiai fejlesztések állnak a fókuszban. Felkészült munkaerő hiányában ezek a fejlesztések elmaradnak, ami a magyar vállalkozásokat (és különösen a hazai kkv-kat), illetve a magyar nemzetgazdaságot egyaránt versenyhátrányba hozza.

A kritikus mértékű szakemberhiány elkerüléséhez az állam gyors, hatékony és átfogó beavatkozására lenne szükség az IVSZ elnöke, Vinnai Balázs szerint. Ennek érdekében az iparági szervezet komplex javaslatcsomagot dolgoz ki. "Az egyetemi IT-képzések, illetve a digitalizációra is kiterjedő interdiszciplináris képzések iránti érdeklődés növelése, valamint a lemorzsolódás mérséklése szempontjából is fontos a köznevelés digitális átalakítása, valamint a szakképzés és a felnőttképzés színvonalának növelése, az innen kikerülők munkaerőpiaci lehetőségeinek javítása."

A hagyományos felnőttképzési modellek mellett az IVSZ lát potenciált a bootcampek állami támogatásában is. Fontos továbbá az is, hogy állami programokkal, akár bértámogatással vonzóbbá tegyék a hazai informatikusok számára az itthon, illetve a pályán maradást.

A kutatási eredmények ismeretében az IVSZ a következő hetekben áttekinti és kibővíti az informatikus- és digitális szakemberhiány enyhítésére vonatkozó korábbi javaslatait, majd a javaslatcsomagot átadja a kormányzati döntéshozóknak. Az IVSZ többek között az alábbi javaslatokat kívánja a döntéshozók elé terjeszteni:

A köznevelés digitális átalakítása, a Digitális Oktatási Stratégia (DOS) és a Digitális Munkaerő Program (DMP) következetes végrehajtása;
Az informatikai felsőoktatási képzés bemeneti és kimeneti jellemzőinek minőségi fejlesztése;
Vonzó és versenyképes hazai felsőoktatási (IT és interdiszciplináris) képzések;
Az IT-munkavállalók itthon tartása, a külföldön dolgozó magyar informatikusok számára vonzó hazai ajánlatok;
A szakképzés és a felnőttképzés digitális megújítása;
Nagyobb kormányzati elköteleződés és támogatás valamennyi képzési forma mellett;
A hazai informatikus munkaerőpiac igényeire rugalmasan reagáló támogatási konstrukciók és ösztöndíj programok létrehozása.

(Illusztráció: IVSZ)

Közösség & HR

A Samsung szembemegy a világtrenddel: vezetőknek jön a hatnapos munkahét

Annyira gyenge eredményeket produkált tavaly a dél-koreai vállalat, hogy a vezetőknek át kellett állniuk vészhelyzeti működésre.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.