A dél-koreaiak lapértesülések szerint most döntenek kisebbik kínai egységük sorsáról. A kisebbik ebben a dimenzióban évi 36 millió mobil eszköz gyártását jelenti.

A Kína északi partjainál fekvő Tiencsin egyik ipari parkjában már 2001 óta működik a Samsung kommunikációs eszközöket gyártó egysége (Tianjin Samsung Telecom Technology), amely a gyártás mellett a mobil készülékek fejlesztésében és értékesítésében is szerepet vállal, és az elérhető statisztikák szerint éppen Vietnámon keresztül az orosz piac egyik jelentős szállítója. A Electronic Times értesülései szerint a Samsung most a kínai részleg működésének felfüggesztését fontolgatja, tekintettel a hanyatló eladásokra és a helyi munkaerő-költségek folyamatos növekedésére.

A Reuters a dél-koreai lap hétfői riportja alapján arról számolt be, hogy a kivonulás lehetősége is felmerül, amit a Samsung hivatalosan nem erősített meg. A vállalat a hírügynökséghez eljuttatott közleményében megerősíti, hogy a látványosan belassuló okostelefon-piac kihívásokat támaszt a gyártók felé, azonban a tiencsini egységgel kapcsolatban csak a versenyképesség és a hatékonyság növelésének szükségességéről beszél.

A Samsung elesett a kínai piacon

Erre valóban szükség lesz, ha figyelembe vesszük, hogy Samsung öt évvel ezelőtt még 20 százalék körüli részesedéssel rendelkezett a kínai piacon, ami mára 1 százalék alá olvadt. A Huawei, a Xiaomi és a kisebb kínai márkák kíméletlen árversenyben szorították ki a dél-koreai gyártót; a Samsung újabban már igen komoly nyomás alá került, hogy megállítsa a mélyrepülést, miután a legutóbbi negyedévre az elmúlt év leggyengébb profitnövekedését jelentette, miközben a versenytársak sorban jönnek ki az olcsó, mindenféle funkciókkal telepakolt modellekkel.

A Samsungnak a tiencsini vállalat mellett egy hasonló részlege működik a déli partoknál található Hujcsouban is, erről azonban nem esik szó az Electronic Times beszámolójában. A tiencsini gyár egyébként 36 millió készüléket szállított az elmúlt évben, a Hujcsouban található üzem pedig majdnem pontosan a ennek a dupláját. Mindez azonban így is jóval elmarad a Samsung vietnámi egységeinek teljesítményétől, ahol szintén két helyszínen összesen 240 millió eszközt termeltek ugyanebben az időszakban.

Lassan átszivárognak a szomszédba

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Samsung az elmúlt időben már főleg Vietnámra és Indiára koncentrálta gyártóipari beruházásait az okostelefonok területén. Legutóbb július elején közölték, hogy továbbfejlesztik az Újdelhi ipari elővárosának tekinthető Noidában működő létesítményüket. A gyár eredetileg évi 68 millió okostelefont előállítására képes, amit egy 2020-ig megvalósuló beruházás nyomán 120 millióra emelnének, és Újdelhiből a helyi kormányzati programokkal összhangban új exportcsomópontot hoznának létre.

Az ugynacsak hatalmas indiai piacon mellesleg sokkal jobban áll a dél-koreaiak szénája, mint Kínában. Az IDC adatai alapján az év első három hónapjában a Samsungé volt az indiai okostelefon-piac negyede, mindössze 5 százalékponttal lemaradva a Xiaomi mögött, a csúcskategóriás készülékeket tekintve pedig évek óta a Samsung a stabil piacvezető.

Kamu webshopokat ajánlgat a ChatGPT

A csalók jó érzékkel igyekeznek kihasználni, hogy az emberek többsége nemcsak használja a generatív chatbotokat, de sokan közülük vakon meg is bíznak a kapott válaszokban.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.