Az évente 120 millió készüléket előállító szörnyeteget a Samsung hozza össze Indiában.

Június legvégén számoltunk be róla, hogy a kínai BYD járműgyártó megnyitotta legújabb létesítményét, amely az építkezés jövőre tervezett befejezését követően a világ legnagyobb kapacitású lítium-ionos akkumulátorokat gyártó üzeme lesz. Az évente 24 gigawattórás kapacitásra tervezett gyár a BYD harmadik ilyen egysége, amelynek segítségével a cégcsoport 2020-ra összesen 60 gigawattórára növelné a teljesítményét.

A rekorder akkumulátorgyár után nem sokkal bejelentették a világ legnagyobb okostelefon-gyártó üzemét is. A Samsung az indiai Uttar Prades államban, az Újdelhi ipari elővárosának tekinthető Noidában működő létesítményét fejleszti tovább. A gyár jelenleg 68 millió okostelefont képes előállítani évente, ami a 2020-ig megvalósuló beruházás nyomán egész elképesztő szintre, évi 120 milliós darabszámra emelkedik majd.

Kisebb koreai hadsereg Indiában

A Samsung még tavaly jelentette be, hogy összesen több mint 700 millió dollárt (több mint 49 milliárd rúpiát) fektetne a több mint húsz éve működő egység fejlesztésébe, ennek részleteit hagyta most jóvá az indiai állam kormányzata. A telefonokat egy bő évtizede gyártó üzem 140 ezer négyzetméteres területet foglal majd el mindennek nyomán, 5 ezer új munkahelyet teremt, termelésének pedig 30 százaléka már exportra megy.

A dél-koreai multi nagyságrendben 70 ezer embert foglalkoztat Indiában két gyártóüzem, öt K+F központ és egy dizájnközpont keretei között. Az IDC első negyedéves adatai szerint a Samsungé volt az indiai okostelefon-piac negyede (5 százalékponttal lemaradva a kínai Xiaomi mögött), de az összes készüléket, különösen pedig csúcskategóriás készülékeket tekintve évek óta stabil piacvezető. Mindezt már 150 ezer viszonteladó és 3 ezer ügyfélszolgálati pont támogatja.

Indiában 2014 szeptemberében indult el a "Make in India" nevű program, amelynek célja, hogy külföldi befektetésekkel globális jelentőségű gyártási központokat hozzon létre az 1,3 milliárd lakosú országban. A Samsung üzemének otthont adó Noida is egy szisztematikus városfejlesztési program részeként alakul hi-tech ipari csomóponttá, amely egyúttal az egész ország legzöldebb nagyvárosává tette a maga 50 százalék fölötti zöldterületével.

Mobilitás

Kamu webshopokat ajánlgat a ChatGPT

A csalók jó érzékkel igyekeznek kihasználni, hogy az emberek többsége nemcsak használja a generatív chatbotokat, de sokan közülük vakon meg is bíznak a kapott válaszokban.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.