Egy friss kutatásban a virtuális valóságot vetették be a mentális zavarban szenvedők támogatására, az első kísérletek alapján nem is eredménytelenül.

A kényszeres gyűjtögetésként (hoarding disorder, HD) emlegetett pszichológiai zavar egyes becslések szerint a globális népesség 2-6 százalékát érintheti valamilyen szinten, tekintet nélkül az emberek nemére vagy kulturális hátterére, és az esetek nagy részében más mentális problémákkal együtt jelentkezik. A kényszeres viselkedés lényegében a használhatatlan vagy szükségtelen tárgyak felhalmozásával jár, ami a súlyosabb esetekben szemétteleppé változtatja az illető lakását, és az alapvető szociális kötelezettségek elhanyagolásán túl pedig baleset-, tűz- vagy fertőzésveszéllyel is járhat.

Már a betegség meghatározása sem egyszerű dolog, a mentális zavarban szenvedők nagy részének pedig nincs betegségtudata. Általában hasznosnak tartják, ha a kényszeres gyűjtögető kívülről kap segítséget, amit azonban nem feltétlenül akar igénybe venni, a kezelésről szólva pedig azok a kritériumok sincsenek lefektetve, melyek alapján el lehetne dönteni, hogy az valóban szükséges-e. Mindazoknak azonban, akik problematikusnak tartják saját viselkedésüket, a virtuális valóság (VR) is a segítségükre siethet majd – derül ki a Stanford Egyetem nemrég közzétett kutatásából.

Náluk legalábbis bevált

A Journal of Psychiatric Research folyóiratban megjelent tanulmány szerint tanulmány kilenc klinikailag diagnosztizált, 55 év feletti kényszeres gyűjtögető vett részt a vizsgálatban, ami hónapokig tartó online csoportterápiával indult, majd következhetett a VR bevetése. A betegek 30-30 tulajdonukban lévő tárgyat dokumentáltak vizuális eszközökkel, emellett videókat és képeket készítettek otthonuk legzsúfoltabb részeiről. A felvételek VR-renderelése után pedig képessé tették őket, hogy mozogjanak a szimulált tereken belül, és mozgathassák is a digitalizált objektumokat.

A vizsgálat során "VR-üléseket" tartottak, gyakorolva a tárgyak kidobását, adományozását vagy újrahasznosítását, és házi feladatként valódi tárgyakat is ki kellett hajítaniuk. Bár a minta meglehetősen kicsi, a kutatók szerint az eredmények biztatóak voltak: a kilenc résztvevőből hét számolt be róla, hogy enyhültek a felhalmozásból eredő problémái, az otthonukba tett látogatáskor pedig nyolcnak volt szemmel láthatóan kevesebb cucca a korábbinál. A terápiás arzenált ezek szerint újabb eszközzel bővítheti a VR alkalmazása, amit egyébként az idősebb betegek is jól fogadtak.

Tovább a pilot kutatás leírására »

Konzumer tech

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.