A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

A munkával való elégedettség gyakran nem csak a fizetéseken vagy az otthoni munkavégzés engedélyezésén múlik: a munkavállalók jelentős részének a karrierlehetőségek is fontosak, és minden eddiginél inkább hajlamosak elhagyni azokat a munkáltatókat, amelyek nem kínálnak nekik mentorálási és képzési programokat. Az EnterpriseDB szoftvercég júliusban végzett felmérést összesen 1400 technológiai szakembert bevonásával, amelyben azt találta, hogy a válaszadók 43 százaléka venne fontolóra egy-egy új álláslehetőséget, ha abban a jelenleginél nagyobb potenciált látna a karrierjének építésére.

A ZDNet a felmérésről szóló riportjából kiderül, hogy a megkérdezettek 46 elégedett az aktuális munkájával, de a technológiai munkaerő majdnem ugyanekkora arányban, 44 nyitott az új lehetőségekre is. Az EnterpriseDB szerint a műszaki dolgozók 38 százaléka tartja fontosnak a mentorációs lehetőségeket, 30 százalékuk pedig ugyanilyen lényegesnek tekinti a képzéseket és az újabb bizonyítványok megszerzését. A világjárvány során ugyanis sokuknak torpant meg a szakmai előmenetele, és most szívesen pótolnák az elvesztegetett időt, a munkaadók azonban alulteljesítenek az ilyen opciókat illetően.

Nem elég mondani, már csinálni is kell

A lap a Pluralsight online oktatási szolgáltató ugyancsak 2022-ben kiadott felmérését is idézi, amelynek értelmében a technológiai dolgozók 40 százaléka nevezi meg a karrierfejlesztés hiányát a munkahelyváltás fő motivációjaként, ami számára még a kompenzációval szemben is elsőbbséget élvez. Ezt érdemes összevetni a brit CWJobs informatikai állásoldal adataival, amelyek szerint a technológiai dolgozók alig negyede biztos benne, hogy a következő 12 hónapban is a mostani munkahelyén marad, minden 52 százalékuk pedig legalább havonta egyszer elgondolkodikrajta, hogy ideje lenne munkahelyet váltania.

Mindebből az látszik, hogy már nem elég általánosságban süketelni a munkavállalók folyamatos fejlődése melletti elkötelezettségről, miközben azoknak semmi ilyesmire nem marad idejük a napi feladataik ellátása mellett. A Pluralsight említett felmérése szerint például a dolgozók 61 százaléka érzi úgy, hogy túlságosan elfoglalt a tanuláshoz. Az EDB kutatásából viszont az is kiderül, hogy a munkáltatójukkal legelégedettebb válaszadók szerint a szervezetük tényleg indított mentorprogramokat az elmúlt 12 hónapban, míg az elégedetlenek azt mondták, hogy munkáltatójuk semmi ilyesmit nem vezetett be ebben az időszakban.

Részletek a ZDNet riportjában »

Közösség & HR

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.