Ablonczy Balázs ügyvezető ismét az SAP Now konferencián értékelte a leányvállalat tavalyi pénzügyi évét. Szerinte 2018. is erős lesz.

Erős volt a tavalyi éve a magyar SAP-nak. A hazai vállalat hozta azt, amit Ablonczy Balázs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója, tavaly szeptemberben, a harmadik negyedév végéhez közel jósolt: több mint 20 százalékkal sikerült növelni az árbevételt, a 2016-os 28,5 milliárd forinttal szemben 2017-ben 34,9 milliárd forint volt a bevétel. Ezt az önmagában is jó eredményt még szebbé teszi az, hogy a magyar IT-piac tavaly "csak" 10 százalékkal, míg a hazai GDP pedig 4 százalékkal nőtt. Az adózás előtti eredmény 1 milliárd forint körüli szinten volt – mondta Siófokon, az SAP Now konferencián tartott sajtótájékoztatóján az ügyvezető igazgató.

A vállalat az elmúlt tíz év alatt jelentősen bővítette hazai jelenlétét. Tíz éve mintegy 400 alkalmazottal 13 milliárd forint körüli árbevételt értek el. A tervek szerint az év végére már közel 1200 dolgozója lesz a német szoftvercég hazai képviseletének.

A HR-terület húzta a növekedést

Bár pontos adatokkal Ablonczy nem szolgálhatott, nagy vonalakban ismertette a magyar leányvállalat teljesítményének összetevőit is. Eszerint a bevételek közel fele jött exporttevékenységből, a többit a magyar piacon termelték ki. Az exportbevételeket erősítette például a magyar fejlesztőközpont – ez adta az exportbevételek mintegy felét –, valamint a 2016-ban átadott globális támogató központ is.

Újságírói kérdésre elmondta: a hazai piacról érkező bevételek mintegy 10 százaléka közvetlen kormányzati projektekből származik, de ha a közműszolgáltatást is ide vesszük (ami Magyarországon jelentős mértékben állami tulajdonban van), az arány 30-35 százalék körül alakul.

A legerősebb terület a HR volt (SuccessFactors), jeleleg már több mint 100 ezer munkavállaló folyamatait kezelik SAP-ban. Ablonczy szerint a siker egyik oka az volt, hogy a területet önálló üzletágként kezelték, így nagyobb figyelmet kaphatott. Hasonló módon szeretnék felpörgetni a beszerzési feladatokra használható Aribát is, ezért idéntől már azt is külön üzletágként kezelik.

Fontos a közbeszerzés és a szolgáltatói szektor

Az ügyvezető igazgató a legfontosabb üzleti sikereket sorolva egyébként főleg állami ügyeket sorolt fel. Ilyen volt például, hogy sikerült két KEF-megállapodást (Központi Ellátási Főigazgatóság) is nyélbe ütni, egy húszmilliárdos keretszerződést, amelyben 5 konzorciumon keresztül mintegy tíz partnercég vesz részt, valamint egy kisebb volumenűt, melyet az SAP Hungary közvetlenül kötött – utóbbi elsősorban tanácsadói tevékenységre vonatkozik.

Szintén a siker része volt a Nemzeti Vagyonkezelővel (MNV) kötött keretmegállapodás, amely azoknak az MNV alá tartozó állami nagyvállalatoknak nyújtandó supportszolgáltatásokra vonatkozott, melyek régebb óta SAP-felhasználók. Ennél Ablonczy szerint elsősorban a szállítói pozíciók megőrzése volt a cél. Az ügyvezető megjegyezte, hogy az állami vállalatok jelentős kedvezménnyel, kábé 70 százalékos szinten juthatnak SAP-termékekhez.

Ugyancsak tavaly indult el az a projekt, melynek eredményeként 23 felsőoktatási intézmény kezdi el használni az SAP HR- és gazdálkodási, üzleti információs modulját, melynek részeként az oktatási intézmények pénzügyi folyamatai és a dokumentumkezelése is SAP-alapokra helyeződik. A rendszer bevezetésének megkönnyítésére létrehoztak egy ún. egyetemi template-et, ami lényegében egy egyetemi felhő. Ez speciális ASP-ként (Application Service Provider) szolgáltatja az SAP modulokat a csatlakozó intézményeknek.

Jövő januártól a Klebelsberg Központon keresztül az általános iskolák is SAP-felhasználók lesznek.

A nagyvállalati szektorban elsősorban a logisztikai és a közműszolgáltatási területről beszélt Ablonczy Balázs. Mint mondta, a Magyar Posta SAP-alapú logisztikai rendszere karácsonyra állhat fel, míg a közműszolgáltatóknál első lépésben a háttérfolyamatok (pl. a számlázás) optimalizálásán dolgoznak, de távlatilag az ügyfélfolyamatok gördülékenyebbé tételét is megcélozták (telefonos és online ügyfélszolgálat segítése, historikus adatok elemzésével alternatív ajánlatadás stb.).

Ami a jövőt illeti

Ablonczy Balázs óvatos becslése szerint az évet 40 milliárdos árbevétel közelében fogják zárni. Az IDC terminológiája szerinti vállalati alkalmazások szegmensben – ahol az SAP-t is méri a kutatócég – már jelenleg is 58 százalékos piaci részesedéssel bír a magyar leányvállalat. Ezt az ügyvezető azzal magyarázta, hogy sikerült olyan piacokat is megnyerni maguknak, ahol addig belső, egyedi fejlesztéseket használtak.

A további növekedést segítheti a CRM piacra szánt C/4HANA, amelyet ugyan CRM-megoldásként határoznak meg, mégis annál sokkal szélesebb funkcionalitású. Egy olyan átfogó rendszernek képzelik el, amely az omnichannel értékesítés minden területét képes lefedni. A CRM piacban nagy a potenciál, mert sokkal gyorsabban bővül, mint az ERP-piac.

Nagy lehetőségek vannak a felhős terjeszkedésben is. Ezt a piacot Magyarországon 6 milliárd forint értékűre becsülik, melynek mintegy ötöde az SAP-é.

Cloud & big data

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.