A Chrome-ban alapértelmezésben már letiltották a lejátszásukat, de hamarosan a keresőben sem jelennek meg a Flash-tartalmak.
Hirdetés
 

Ha vannak, sem találjuk meg a jövőben a Flash-tartalmakat a neten – legalábbis a Google keresőjével. A cég ugyanis a héten bejelentette, még ez évben leállítja az Adobe elavult technológiáját használó tartalmak, az önálló SWF fájlok indexelését.

A Flasht már lényegében egyetlen böngésző sem támogatja. A Google 76-os Chrome-tól, a Mozilla a 69-es Firefox-kiadástól kezdve vezette be, hogy alapból tiltja az ilyen formátumú tartalmak megjelenítését, és ez az alapértelmezett beállítás a Microsoft Edge-ben is.

2011-ben még a weboldalak közel fele használt Flash-t, 2015-ben viszont már csak alig 20 százaléka. Onnantól azonban a zuhanás megállíthatatlan volt annak ellenére, hogy az Adobe még akkoriban is tett egy-két gyenge kísérletet a technológia életben tartásáért.

A böngészők nagyjából ez év közepéig támogatták (a 76-os Chrome idén július végén, a 69-es Firefox pedig szeptember elején jelent meg), de már évek óta csak korlátozásokkal.

Kellett, de rossz volt

A technológia eltűnéséhez közel egy évtized kellett. Az első látványos lépést Steve Jobs tette meg. A néhány éve elhunyt legendás Apple-vezér már 2011-ben nyíltan vállalta azt a véleményét, hogy a Flash-t el kell felejteni: növeli a mobilok fogyasztását, gyenge a teljesítménye, és – nem utolsósorban – kritikán aluli a biztonsága. Ezért az Apple mobil rendszeriből már akkoriban kitiltották a technológiát. Pedig az évtized elején még az Adobe terméke szinte megkerülhetetlennek látszott a webes multimédiás tartalmak piacán. A Microsoft Silverlightja sem tudta megrengetni a pozícióját.

Az igazi végjáték 2015-ben kezdődött. Akkor vezette be a Google, hogy a felhasználó beállíthatta: a Chrome Flash-pluginja már csak azokat a tartalmakat indítsa el, amelyek központi szerepet játszanak az adott oldalon (pl. egy videó). Egy évvel később pedig már a HTML5 volt az alapértelmezett a Chrome-ban. A Mozilla is követte ezen az úton: a 39-es Firefoxtól a felhasználónak kellett engedélyeznie a Flash-tartalmak lejátszását.

 
Kliensoldali Flash- és Silverlight, 2018 októbertől
Infogram


Végül 2017-re az Adobe is belátta: a technológia menthetetlen. A leginkább érintett cégekkel – az Apple-lel, a Google-lel és a Mozillával – való hosszas egyeztetés után bejelentette: 2020-ban végleg leállítja a fejlesztést és a támogatást.

Miért keresnék, ami nincs is?

A Flash legerősebb támaszát sokáig a külső hirdetéskiszolgáló rendszerek adták. Csakhogy az IAB (Interactive Advertising Bureau) 2015 augusztusában kiadott egy állásfoglalást, amelyben egyértelműen a HTML5 mellett tette le a voksát. Ez döntőnek bizonyult, mivel a nemzetközi szakmai szervezetnek komoly szerepe van az online hirdetések iparági szabványainak meghatározásában. Azzal, hogy az IAB a HTML5 mellé állt, lényegében az utolsó támaszát is elveszítette az Adobe.

Mint a W3Tech adatait tartalmazó fenti grafikonon látható, a Flash mára szinte teljesen teljesen kikopott. (A Flash versenytársának szánt Silverlight is erre a sorsa jutott, a Microsoft 2011-ben jelentette be, hogy leállítja a fejlesztését, és áttér a HTML5-re.)  Így a Google nem vállalat nagy kockázatot azzal, hogy az év végéig kiveszi az indexált tartalmak közül.

Konzumer tech

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.