Jelentős a német technológiai cégek magyarországi jelenléte: a Bosch, a Continental vagy a Siemens – hogy csak a legnagyobbakat említsük – egyaránt nagy fejlesztőközpontokat működtet, ahol magasan kvalifikált szakembereket alkalmaz. Már csak emiatt sem érdektelen, hogyan alakul a technológiai területen dolgozók németországi fizetése: az információkat akár egy béralkuban is fel lehet használni.
A német IKT cégek szakmai szervezete, a Bitkom rendszeresen monitorozza a németországi piacot (legutóbb július elején számoltunk be egy elemzésükről), és rendre arra jut, hogy gazdasági lassulás ide, az EU versenyképességi hátrányai oda, kevesebb technológiai szakember van, mint amennyi kellene. A szakmai szervezet 150 ezer körülire becsüli a hiányt, amiben nincs benne az állami és önkormányzati szervezetek munkaerőigénye.
Alátámasztják a Bitkom véleményét
A Michael Page nevű munkaerő-toborzó cég legfrissebb jelentése most forintosította (pontosabban eurósította) is ezt a piaci helyzetet. A tanulmány szerint a (német) gazdaság egészére jellemző, hogy a cégek óvatosakká váltak mind a munkaerő-felvételben, mind a juttatási csomagokban, tehát jelentős béremelést az sem nagyon várhat, aki csak munkahelyet vált, de pozíciót nem. Ám vannak kivételek.
A Michael Page jelentése rímel a Bitkom elemzéseire: IT-szakemberekből továbbra is hiány van. A toborzó cég négy olyan kompetenciaterületet azonosított, ahol a szakemberek bátran álmodhatnak, amikor egy állásinterjún a fizetési igényükről kell nyilatkozniuk. Esetükben az sem lehetetlen, hogy a magas fizetés mellé ki tudják alkudni a négynapos munkarendet (ha nem az SAP-hoz vágynak). A fizetési jelentés készítői szerint egyre több cég nyúl ehhez az eszközhöz, részben azért is, hogy így talán alacsonyabb fizetés is megfelelő lesz a kiszemelt szakembernek.
A négy kompetenciaterület: a szoftverfejlesztés, az IT-biztonság, az adattudomány és a mesterséges intelligencia. Az elemzés összeállítói arra hívják fel a figyelmet, hogy bár az MI-t külön is kiemelték, a másik három terület esetében szintén fontos a jártasság a mesterséges intelligenciával kapcsolatos problémákban.
Az SAP még mindig tarol
Bizonyos dolog azonban a munkaerőpiacon sem változnak. Legfőképpen az, hogy az SAP-tanácsadók manapság is a legjobban fizetett szakemberek közé tartoznak. Azok, akik a vállalatirányítási rendszer valamelyik fontos moduljára szakosodtak, átlagosan évi 85-90 ezer eurót vihetnek haza (közel 34-36 millió forint), de elérhetik 100 ezer eurós jövedelemszintet is. Az SAP-s projektmenedzserek és architectek átlaga pedig 100 ezer euró, míg a csúcs 150 ezer körül van.
Kezdenek felzárkózni az SAP-sokhoz a biztonsági szakértők. A vállalatok Németországban is gyürkőznek a NIS2-vel, illetve a kiberbiztonsági incidensek növekvő száma szintén fölfelé vitte a területen dolgozók ázsióját. Egy IT-biztonsági architect, governance-szakértő, kockázatmenedzser vagy auditor átlagosan közel 98 ezer eurót keres, a csúcs 120 ezer euró. A behatolástesztelők (pentester) és a IT-biztonsági szakértők átlaga 85 ezer, a legjobban fizetettek 100 ezer körüli összeget vihetnek haza évente. Az információbiztonsági vezetői (CISO) pozíció átlagosan 145 ezret (max. 180 ezret) ér.
Van néhány speciális terület, ahol kiemelkedőek a jövedelmek. A nagyvállalati architectek átlaga 110 ezer euró (a maximum 150 ezer). A hálózattervező és rendszertervező mérnökök, az adatterületen dolgozó szakemberek (data architect, data scientist, big data szakértő stb.) némi MI-tudással szintén könnyen kialkudhatják a 110 ezer eurót. Szoftverfejlesztési területen főleg projektmenedzserekre, tesztmenedzserekre, Java-architectekre és scrum masterekre van jelentős kereslet.
Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel
Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak