A letöltési adatok és a platform használata is történelmi mélységekbe zuhant azóta, hogy Elon Musk nagy hirtelenséggel átbrandelte a tulajdonában lévő közösségi hálózatot.
Hirdetés
 

Az elmúlt tíz év legalacsonyabb letöltési rátáját produkálta az immár X-nek hívott egykori Twitter - számolt be a Business Insider az Apptopia adataira hivatkozva. Ez már önmagában is megkérdőjelezi a júliusban kapkodva végrehajtott márkaváltás sikerességét, de az app harmatgyenge augusztusi teljesítménye mellett más statitsztikák szerint sincs éppen kirobbanó formában a tavaly ősszel Elon Musk techmilliárdos tulajdonába került közösségi platform.

Az Apptopia mérései alapján az átnevezéssel terhelt elmúlt két hónap alatt 30 százalékot esett a telepítések száma az azt megelőző időszakhoz képest. Mindezt rá lehetne fogni a szezonalitásra is, csakhogy egy évvel ezelőtti hasonló periódushoz képest is 18 százalékot esett a forgalom. A cég tőzsdefelügyelethez benyújtott korábbi beszámolóiból tudható, hogy a Twitter alkalmazása 2011 óta havi 15 és 30 milliós letöltési számokat produkált. Ehhez képest meglehetősen lehangoló az augusztusra becsült 10 milliós forgalom.

Szintén szomorú trend rajzolódik ki az X webes változatának használatában. Az egyelőre még mindig twitter.com címen üzemelő oldal (az x.com is ide irányítódik át) látogatottsága egész évben lefele tendált. A Similarweb elemzése szerint augusztusban a forgalom globálisan 10, az USA-ban pedig 15 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva.

Mindezzel párhuzamosan az alkalmazás napi és havi szintű használata is visszaesést mutat. A legfrissebb, szeptemberi adatok alapján 250 millió alá esett a napi felhasználói tábor, ami hozzávetőleg 2 százalékos csökkenést jelent júliushoz képest. A havi felhasználók száma nagyjából ugyanennyivel csökkent, a júliusi 398-ról 393 millióra.

Mindeközben a nagyot álmodásban (és -mondásban) fekete öves Musk 1 milliárd havi felhasználót vízionál jövőre...

Hamar munka ritkán jó

Ahogy azt a Bitporton is nyomon követtük, Musk egy júliusi hétvégén meghirdetett és pár óra alatt lezárult logópályázattal rúgta be a Twitter átbrandelési projektjét. Az ezt követő napok ugyan a szokásosnál is több káoszt, hajmeresztő akciókat és komikus történéseket hoztak, ám a parancs az parancs: a Twitterből X lett.

Szakértők már akkor is csak a fejüket csóválták, és nem győzték ismételgetni, mennyire kockázatos ilyen hirtelen a kukába dobni egy olyan bejáratott márkát, mint amilyen az internetes világban a Twitter. A Bloomberg által megszólaltatott elemzők szerint ezzel Musk egy mozdulattal több milliárd dollárnyi értéket dobott a kukába. (Miközben korábbi becslések alapján a Twitter már így is csak a harmadát érte annak, mint amennyit tavaly novemberben, a felvásárláskor ért.)

Közösség & HR

Vége az olcsó GitHub Copilot modellnek

Az eddigi, kérésalapú modell veszteséges volt, ezért átállnak szigorú használatalapú árazásra.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.