Lapértesülések szerint az olasz kormányzati szervezeteknek le kell cserélni az oroszországi központtal működő biztonsági cég megoldásait.

Az olasz kormányzati szervezetek le kell cserélniük a Kaspersky Lab szoftvereit - adta hírül a Reuters egy készülőben lévő kormányrendeletre hivatkozva. A hírügynökség megjegyzi, hogy a lépésre akkor kerül sor, amikor az olasz adatvédelmi szabályozó hatóság vizsgálatot indít az oroszországi székhelyű biztonsági vállalat megoldásaival összefüggésben lévő lehetséges adatvédelmi kockázatokról. Mindez nyilvánvaló reakció a Moszkva által indított háborúra.

A hatóság arra kérte a Kasperskyt, hogy adja meg az országban lévő ügyfeleinek számát és jellegét, és tisztázza, hogy az eszközei hogyan dolgoznak fel személyes adatokat, beleértve azt is, hogy ezeket a külföldi kormányok rendelkezésére bocsátják-e. A Kaspersky a Reutersnek küldött nyilatkozatában közölte, hogy megkapta az olasz szabályozó hatóság kérését, és készséggel válaszol az esetleges aggályokra.

Múlt hét elején kiadott ajánlásában az olasz állami kiberbiztonsági ügynökség ugyanakkor azt állította, hogy nincs bizonyíték arra, hogy az Oroszországgal kapcsolatban álló vállalatok által szállított termékek kompromittálódtak volna a február 24-i ukrajnai invázió óta. Utóbbi praktikusan azt jelenti, hogy nincs nyoma annak, hogy az orosz kormányzat beékelődött volna ezekbe a szoftverekbe.

Szintén a Kaspersky és Olaszország kapcsolatához kötődik, hogy a Ferrari Forma-1-es csapata eltávolította az autóiról az orosz vállalat logóját, és a hírek szerint felülvizsgálják az érvényben lévő partnerségi megállapodást is.

Máshol is veszélyt látnak

A fentiekhez hasonló lépések történtek nemrégiben Németországban is, ahol az információbiztonságért felelős szövetségi hivatal (Bundesamt für Sicherheit in der Informationstechnik, BSI) figyelmeztetést adott ki a Kaspersky vírusvédelmi szoftverének használatáról, egész pontosan azt javasolva a felhasználóknak, hogy az orosz gyártó szoftverportfóliójából származó alkalmazásokat cseréljék le valamilyen alternatív termékre.

A vállalatot ugyanakkor nem a napokban kezdték "megtalálni" Nyugaton. Az első jelentősebb akció 2015-ben történt, amikor a Bloomberg terjedelmes írásban vizsgálta a Kaspersky és az orosz titkosszolgálatok kapcsolatát azt sugallva, hogy a vállalat lényegében a kibervédelmi szolgáltatásai örvén információkat is gyűjt az orosz titkosszolgálatoknak. Bár a vállalat tételesen cáfolta a Bloomberg értesüléseit, innen már nem volt visszaút. Két évvel később először az amerikai hadseregnél, majd nem sokkal utána elnöki rendelettel az összes kormányzati szervnél megtiltották a Kaspersky-termékek használatát.

Aztán sorban jöttek más kormányok, először a britek, aztán a hollandok, sőt 2018-ban még Magyarországon is kijött egy kormányrendelet, amely megtiltotta költségvetési szerveknek és állami cégeknek a Kaspersky-termékek használatát.

A Kaspersky a vádakra következetesen reagál. A cég kiemeli, hogy teljesen magánkézben lévő szervezetként működik, amely nem kötődik az orosz kormányhoz, és meglátása szerint a döntések hátterében inkább geopolitikai, mint valós technikai aggályok húzódnak. A vállalat "ellenkampányának" részeként infrastruktúrája egy részét, például amelyben felhasználói adatokat tárolnak, Svájcba költöztette, Madridban pedig átláthatósági központot nyitott.

Biztonság

CIO Hungary 2025: hogyan válhat veszélyessé egy félrenevelt MI?

Beszámolónk harmadik része a 16. CIO Hungary konferencia második napjáról, ahol a stresszes témák mellett a stresszcsökkentésről is sokat megtudhattunk.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.